Vajdaság
Zenta főterén műjégpálya nyílik
Betűméret:             

Zenta önkormányzata a község idegenforgalmi szervezetével és helybeli vállalkozók által megalapított a Zenta Kedvelőinek Egyesületével karöltve egy műjégpályát állít fel a város főterén. A fentiekben megnevezett civil szervezet által a városnak adományozott korcsolyapályán december 10-től január 31-ig korcsolyázhatnak a zentaiak.

Erre az időszakra a városháza előtti utcát lezárják a forgalom előtt. A korcsolyázni vágyók ingyenesen használhatják a pályát és a korcsolyák bérlése is díjmentes lesz.

A zentai önkormányzat sajtótájékoztatóján Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, hogy a műjégpálya üzemeltetésének az ideje alatt számos kísérőrendezvény is lesz.

A községi tanács tagja azt is elújságolta, hogy a gyermekek számára külön idősávot biztosítanak a korcsolyázáshoz azzal, hogy a legkisebbek kizárólag szülői felügyelet mellett élvezhetik a téli örömöket. A korcsolyázni tanulni vágyó gyerekek számára hetente több alkalommal ingyenes korcsolyaoktatást is rendeznek

– A részletek hamarosan elérhetőek lesznek a közösségi médiában – jegyezte meg a községi tanácstag.

A jégpályát a a turisztikai szervezet fogja működtetni és a korcsolyázás kedvelői 10 és 12, illetve 16 és 20 óra között vehetik majd igénybe – nyilatkozta Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója és hozzáfűzte, hogy hétvégenként ezeket az időpontokat rugalmasabban kezelik majd, és amennyiben lesz rá igény, tovább nyitva lesz a műjégpálya.

Laskovity Kornél elmondta azt is, hogy 50 darab korcsolyát tudnak biztosítani, amiket a korcsolyázók ingyenesen használhatnak majd.

– A pálya nem igényel speciális korcsolyát, tehát mindenki hozhatja a sajátját azzal a feltétellel, hogy rozsdamentesnek és élesnek kell lennie – ecsetelte a Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének az igazgatója, aki elmondta azt is, hogy különböző rendezvényekkel is színesebbé szándékozzák tenni az ünnepi időszakot. Szombatonként jégdiszkót szerveznek, valamint különböző zenei tematikus hétvégékkel is előrukkolnak. A korcsolyák a pálya melletti faházban kérhetőek majd ki, valamint egy öltözősátort is biztosítottak a korcsolyázók számára. A tanfolyamok és a programok pontos időpontjáról a jégpálya Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol a pálya házirendje is olvasható lesz – mondta Laskovity Kornél.

Árokszállási Imre, a zentai Mojo klub tulajdonosa, a Zenta Kedvelőinek Egyesülete képviselője kiemelte,hogy a műjégpálya beüzemeltetése a zentai önkormányzat és a zentai vállalkozók egy csoportja között kialakult folyamatos együttműködésnek köszönhetően valósul meg.

A zentai vállalkozó elmondta azt is, hogy egy amerikai gyártmányú műanyag korcsolyapálya-rendszert adományoztak a városnak, amelyen télen költség- és környezetbarát módon lehet korcsolyázni.

– Ezt a típusú műanyag jeget használják napjainkban a legtöbb korcsolya sportban. Az amerikai profi jégkorongozók is egész évben ilyen pályán edzenek. A pálya különlegessége, hogy a működtetése teljesen független az időjárási viszonyoktól. Nincs szükség a víz hűtésére, ezért az olvadástól sem kell tartani. A műanyagjég használatával kiküszöbölhető a hagyományos jég minden kellemetlensége. A pálya előnye, hogy nincs jégkarbantartás és ebből adódóan nincs környezetszennyezés sem, így a fenntartási költség elhanyagolható – ecsetelte Árokszállási Imre és egyben abbeli reményének is hangot adott, hogy a gyermekek a téli szünidőben tömegesen látogatják majd a gyermekek és a fiatalok és így kimozdulnak egy kicsit otthonról.

A műjégpálya ünnepélyes megnyitója december 10-én, közvetlenül a délután 5 órakor kezdődő adventi gyertyagyújtás után lesz, amire a Mikulás is ellátogat – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Horváth Zsolt
Szeptemberben, de legkésőbb október elején elindulhat a forgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő észak-bácskai körútja során. Palicson arról is beszélt, hogy szeptember közepén szerződést írnak alá egy autóipari vállalattal, amely Szabadkán telepedik le, és 200...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 13:23 ]
Jelenleg tizenegy, nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteget kezelnek a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban. Mindegyiküknél a betegség súlyos, idegrendszert érintő formája alakult ki – közölte Vesna Turkulov, az intézmény igazgatója a Vajdasági RTV-nek. A fertőzés következtében a kórházban ápolt betegeknél...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:06 ]
Vajdaságban ma többnyire napos, meleg idő várható, időnként némi felhőzettel. A gyenge vagy mérsékelt szél délután megerősödhet. A következő egy hétben is folytatódik a meleg, napos idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 35, helyenként akár a 37 Celsius-fokot is. Szombaton délután és este azonban...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 8:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó