Vajdaság
Továbbképzés Magyarkanizsán: A modern kor egyik kihívása a szakmai kiégés 
Betűméret:             

A kiégési szindróma felismerése, megelőzése és kezelése címmel tartott pénteken egynapos akkreditált továbbképzést a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ. A probléma több szakma képviselőit kifejezetten is érinti, köztük a pedagógusokat. Fontos felismerni a tüneteket, mert kezelni lehet azokat, mondja Jerasz Anikó, a központ igazgatója, akit a képzés céljairól kérdeztünk.

- Ez egy nagyon aktuális és érdekes téma, hiszen most már második alkalommal kerül megszervezésre nálunk ez a képzés. A tavalyi évben láttuk azt, hogy mekkora igény mutatkozott a témának a feldolgozására, hiszen társadalmunkban egyre elterjedtebb a kiégési szindróma, különösen igaz ez a pedagógusokra, a pedagógus társadalomra, hiszen a pedagógusok az egyik legveszélyeztetettebb réteg olyan vonatkozásban, hogy hivatásuk révén a pedagógusok valójában érzelmileg is össze vannak kapcsolva a diákokkal. A mai képzésünkön 30 résztvevő van jelen, akik Magyarkanizsa község valamely oktatási intézményeiben dolgoznak. Ők három településről, öt intézményből érkeztek ma hozzánk. A képzést a Vajdasági Pedagógiai Intézet akkreditálta és nyolc pontot fog érni. Nagyon örülünk annak, hogy ezt a képzést egyre több helyre kérik terepen is, és a jövő pénteken már meg is fog valósulni egy újabb képzés ugyanebben a témában, ugyanezekkel az előadókkal a zentai Hófehérke Iskoláskor előtti intézményben, és azt látjuk, hogy ott is teltház lesz, hiszen több mint harminc jelentkező van már, akik részt fognak venni azon a képzésen is. Én nagyon-nagyon bízom abban, hogy a jelenlévő pedagógusok a mai képzésen olyan válaszokat fognak kapni a kérdéseikre, és olyan tudással fognak gazdagodni, amely segíti őket a későbbiek során abban, hogy egyrészről felismerjék saját maguknál a kiégési szindróma tüneteit, hogy ha már kialakul, hogy tudják, hogy hogyan lehet azt kezelni, és hogy tudják, hogy valójában mi minden jelentkezhet, mint szövődmény a kiégési szindrómánál.

Bús Szuzanna pszichológus, az egyik előadó, aki kolléganőjével, Márta Ottília óvodapedagógussal vezeti a képzést. A szakember elmondta, hogy a kiégési szindrómának öt szakasza van. Annál jobb, minél korábban felismerik a jeleket, hisz akkor egy pici változtatással meg lehet előzni a nagyobb gondokat. Általában a probléma ott kezdődik, hogy a pályája elején lévő pedagógus minél jobban akar teljesíteni, ezért a munkába temetkezik. Gyakran a magánélet is háttérbe szorul, s bekövetkezik az, hogy az adott személy magánéletében is jelentkezik a kiégési szindróma.

Szerencsére lehetőség van a megelőzésre, s visszafordítható a folyamat. Nagyon jót tehet egy kis lazítás, de akár egy ölelés is. Ezekről is szó volt a magyarkanizsai szakmai előadáson.

Németh Ernő
A szerbiai városok összesen több mint 133 millió dinárt, vagyis mintegy 1,14 millió eurót fordítottak tavaly a szolgálati járműveik regisztrációjára, biztosítására és karbantartására. A Beta hírügynökség közérdekű adatigénylések alapján összeállított kimutatása szerint a legtöbbet Újvidék költötte erre a...
2026. JÚNIUS 11.
[ 14:06 ]
A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó