Nagy Zita vezeti majd a Prosperitati Alapítványt. A hírt Juhász Bálint jelentette be a Szabadkai Magyar Rádióban.
A tartományi parlamenti elnöki feladatok elszólítják a pozícióról, ezért az a döntés született, hogy egy olyan ember legyen az új ügyvezető, aki benne volt a folyamatokban és rálátott a dolgokra, hogy ne kelljen mindent a nulláról kezdeni, Nagy Zita pedig a kezdetektől ott volt - tette hozzá Juhász.
Juhász Bálint, leköszönő ügyvezető kijelentette, hogy „a kollégákra bízom az alapítvány további vezetését, azt tartottuk logikusnak, hogy belső megoldás szülessen. Olyan ember, aki benne volt a folyamatokban, aki rálátott a dolgokra és ne kelljen mindent a nulláról tanulni. Hosszas gondolkodás és sok beszélgetés után arra jutottunk, hogy Nagy Zitát javasoljuk az alapítvány ügyvezetőjévé, aki gyakorlatilag az első naptól ott dolgozik az alapítványban, kezdte a területi irodában, majd a központi irodában osztályvezetővé vált, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon hatékonyan segítette a munkámat az elmúlt időszakban. Biztos kezekbe kerül az irányítás, én azt gondolom. erről majd az alapítvány Igazgató Bizottsága dönt, de ez a javaslatunk. Hiszem azt, hogy jól fog működni”.
Az előttünk álló önkormányzati választások kapcsán a Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottságának elnöke kiemelte, fontos, hogy minden községben legyen magyar érdekképviselet, és megkérte a szavazókat, hogy önkormányzati szinten is támogassák a VMSZ-t a választásokon. (pannonrtv.com)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!