A Szabadkai Népszínház épületének felújítása és átépítése 554 millió dinárral került többe annál, mint amit terveztek a munkálatok megkezdése előtt. Igaz, ez az összeg már tartalmazza a PDV-t is, írja a 021.rs portál.
A munkálatok hivatalosan befejeződtek. Összeszámolva a pótkiadásokat, a nem tervezett munkák értékét is, megtörtént a kivitelezővel, az SMB gradnjaval az utolsó szerződésmódosítás. A szerződésben a végső összeg 1,708 milliárd dinár az előzetesen tervezett 1,154 milliárd dinárral szemben.
A Szabadkai Népszínház épülete 1854-ben épült Skultéti János építész tervei alapján, s a város egyik jelképe, védett épület volt. Ennek ellenére 2007-ben mégis a lebontása mellett döntöttek. Csupán a hat oszlopa maradt meg és a lépcsőháza. Erről az akkori városvezetés döntött, amit a Demokrata Párt és a VMSZ alkotott, írja az újvidéki portál.
Az új épületet Stevan Bakić polgármester bejelentése szerint a szerb államfő adja majd át.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!