Öt ellenzéki párt közösen vesz részt az önkormányzati választásokon Szabadkán
Betűméret:
Öt ellenzéki párt lépett ma koalícióra Szabadkán, hogy Szabadka az Erőszak Ellen - Szabadkát Választom - Nela Tonković elnevezésű listával együtt vegyen részt a soron következő helyhatósági választásokon.
A koalíciót a Demokrata Párt, a Szerbia Népi Mozgalma, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga - Vajdaságiak, a Zöld-baloldali Front és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közössége alkotja. Mint közleményükben írják, alternatívát kívánnak nyújtani a szabadkaiaknak, akik bele szeretnének szólni a döntéshozatalba, sajátos arculatú várost szeretnének, s hallatni szeretnék hangjukat. Véleményük szerint a koalíció megkötése az első lépés a változások felé Szabadkán. Választási programjukat hamarosan bemutatják.
Miloš Vučević szerb kormányfő ma azt mondta, hogy Újvidék az épülőfélben lévő két új híddal többé nem lesz ugyanaz a város, és egy új, jobb dimenzióba lép.
„Az újvidékiek generációkon át álmodoztak erről, mi pedig remélem, abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt megvalósítsuk”, mondta Vučević, aki Goran...
2024. MÁJUS 16.
[ 16:40 ]
Magyarkanizsa önkormányzata folytatja a támogatások odaítélését a 2023-as energiahatékonysági pályázatra vonatkozóan a Bányászati és Energetikai Minisztérium utólag megítélt újabb támogatásának köszönhetően lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonyságának növelésére.
Az önkormányzati...
2024. MÁJUS 16.
[ 12:39 ]
Összesen 38-an vehették át diplomájukat szerda kora este a magyarkanizsai városháza nagytermében, miután sikeresen befejezték az Ingyenes informatikai képzés nőknek elnevezésű képzést. A tanfolyam érdekessége az volt, hogy habár elsősorban különböző életkorú nőknek szánták, férfiaknak is lehetőségük volt...
2024. MÁJUS 16.
[ 8:24 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!