Vajdaság
Okostábla, informatikai eszközök, padok a horgosi iskolának 
Betűméret:             

Négymillió dináros támogatásban részesül a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola a NIS Kőolajipari Rt. pályázatának köszönhetően. Folytatódhatnak tehát a tanintézményben a beruházások. Erről, s az elmúlt időszak projektumairól tájékozódott hétfői látogatása alkalmával Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, aki több közéleti személyiség társaságában látogatott el a horgosi iskolába.

A NIS pályázatát még tavaly nyerték meg, de idén valósulnak meg a fejlesztések, a program befejezése júniusban várható, mondta Somogyi Ilona, az iskola igazgatója.

- Okos tantermekre kértük a támogatást, mégpedig interaktív táblára, számítógépekre. Színes nyomtatókat kaptunk. Az informatika tanárok kaptak nagy teljesítményű laptopokat, amelyekkel versenyekre tudják felkészíteni majd a gyerekeket. Iskolabútorzatot igényeltünk - ismertette az igazgatónő.

Pályázatokkal, valamint folyó pénzügyi tartalékokkal tudjuk támogatni az oktatási intézményeket, ismertette Korponai Lívia, a tartományi oktatási titkárság pénzügyi segédtitkára.

- Arra törekszünk, hogy minden évben ez az összeg növekedjen, mivel egyre nő az iskolák igénye. Járjuk a terepet is, folyamatosan kísérjük, hogy milyen szükségleteik vannak az iskoláknak és igyekszünk a pályázatok kiírásakor sorrendet felállítani, s az égető problémákat minél előbb megoldani – fogalmazott Korponai Lívia.

Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester kiemelte, hogy a tervek szerint szeptembertől Horgoson megkezdődik a felnőttoktatás, hogy azok, akik nem fejezték be a nyolc osztályt, lehetőséget kapjanak erre. A beruházások kapcsán ugyanakkor elmondta:

- Tartományi támogatással megvalósulnak az infrastrukturális beruházások, az iskola külső-belső része, a szigetelés, a festés, az ablakok cseréje mind pályázati lehetőségeknek köszönhetően valósult meg, de az eszközbeszerzés is folyamatos. Az önkormányzat is biztosít ehhez pénzügyi hátteret, legyen szó akár előfinanszírozásról, megelőlegezi azokat a projekteket, amik folyamatban vannak, vagy éppen az önrészek biztosítása, hisz a tartomány vagy köztársasági pályázatok esetében is az önkormányzat biztosít 10-20, de akár 30 százalékot is - hangsúlyozta Fejsztámer Róbert.

Az iskolalátogatáson jelen volt Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke, Fremond Árpád a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Jerasz Anikó oktatási államtitkár is.

Németh Ernő
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki, valamint jóváhagyta a Vajdaság Mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út Zomborig tartó szakaszának előkészítő munkálatait. Az érintett szakasz a magyar határnál lévő Béreg és Zombor között húzódik. Az...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:53 ]
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó