Vajdaság
Az önkéntes véradókat ünnepelték Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére június 14-én ünnepeljük a véradók világnapját. Ezen a napon született ugyanis Karl Landsteiner osztrák-magyar tudós, az ABO vércsoportok felfedezője, aki 1930-ban Nobel-díjat kapott. A magyarkanizsai Vöröskereszt is ehhez a naphoz kapcsolódva minden évben ünnepséget szervez, amelyen a község sokszoros véradóit köszöntik. Elismeréseket is kiosztanak a 35., 50., 75., és a 100. véradásért. Így volt ez az idén is, amikor csütörtök késő délután a városháza dísztermében fogadták a jubiláló véradókat az önkormányzat vezetőinek a jelenlétében.

Koncz Attila százszoros véradóként vehetett át egy serleget. Bálint András, Fejős Zoltán és Hauk László 75-ször adott vért. Szepesi Zoltán, Domán Árpád, Nagy Zoltán, Sisa Zoltán túl van az 50. véradásán. Halidi Erika, Pónác Zsolt, Bite Mirella, Csányi Zsolt, Kriska Zoltán és Varga Mihály 35-szörös véradóként vehetett át egy serleget. Két személy, mivel betöltötte 65. életévét, többé már nem adhat vért, őket köszönőlappal búcsúztatták: Dukai László az elmúlt évtizedekben 86-szor, Kálmán Rudolf pedig 80-szor adott vért.

A régi idők elmúltak. Régen a vállalatokban nagyon sok véradó volt, a dolgozóknak alkalmuk volt a munkából eljönni és várt adni, emlékezett vissza Hodik Erzsébet, a magyarkanizsai Vöröskereszt elnöke.

- A fiatalok most tömegesen mennek külföldre tanulni vagy dolgozni, a privát munkaadóknál, akik dolgoznak, azok nem tudnak vért adni, mert nem kapnak szabadnapot, sőt lehetőséget sem, hogy a véradásra eljöjjenek. Minden évben kidolgozunk egy egész esztendőre vonatkozó naptárt, amelyben feltüntetjük, hogy a községben mikor és hol van véradás. A rendszeres véradóink ehhez igazodva be tudják osztani, hogy mikor tudnak vért adni. Természetesen csökkent a számuk, de a szükségleteket ki tudjuk elégíteni.

A magyarkanizsai középiskolában is rendszeresen szerveznek véradást azzal a céllal, hogy a fiatalokat is rávegyék arra, hogy legyenek véradók.

- A középiskolában minden évben kétszer szervezünk véradást, azon kívül a végzős generáció tagjainak egy informatív előadást szoktunk tartani, hogy ki és hogyan adhat vért. Sajnos a fiatalok is kevesen vannak, nagyon picik az osztályok, de úgy vagyunk vele, az a fontos, hogy halljanak a gyerekek a véradásról még akkor is, ha csak 5-10 év múlva jönnek el majd első alkalommal – fogalmazott Hodik Erzsébet, aki elmondta azt is, hogy egy véradásból egy zacskónyi vér gyűlik össze, amivel akár három ember életét is meg lehet menteni.

Koncz Attila, százszoros véradó katonaként adott először vért még 1982 augusztusában természetesen egy szabadnapért cserébe. Miután leszerelt, úgy döntött, hogy véradó marad, mert szeret segíteni másokon.

- Úgy döntöttem, hogy amíg az egészségem megengedi és megtehetem, addig véradó leszek. Évente 3-4 alkalommal adok vért. Sportoltam egész életemben, hogy egészséges legyek. A véradás után felfrissül az ember, a szervezete majdnem várja, hogy mikor tudok már vért adni, s utána sokkal jobb a közérzet is

– mondta Koncz Attila, akinek a fia is követte édesapja példáját és véradó lett.

Az ünnepségek elhangzott, hogy tavaly Magyarkanizsán 658-szor adtak vért, s ebből 26-an első alkalommal tették meg ezt.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Európai Régiók Intézete (IRE). A Salzburgban rendezett ünnepségen Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is részt vett. A képviselőház közleménye szerint Juhász gratulált dr. Franz Schausbergernek, az Európai Régiók Intézete alapítójának és elnökének...
2024. OKTÓBER 20.
[ 20:19 ]
Magyarkanizsa ma, október 20-án ünnepli a község napját, amikor is arra emlékeznek, hogy 1686-ban ezen a napon szabadult fel a környék a török uralom alól. Idén négy napig tartottak a helytörténeti-, művelődési- és sportprogramok, a fő esemény viszont a községi képviselő-testület díszülése volt, amelyen vasárnap...
2024. OKTÓBER 20.
[ 16:01 ]
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek meg Horgoson. 1956-ban az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca végül elbukott. A véres következmények ellenére nem a kudarc, nem a sötétség, nem a hallgatás kapcsolódott 1956-hoz, hanem a szabadság, az...
2024. OKTÓBER 19.
[ 20:28 ]
Beolvasás folyamatban