Deli Andor, aki tíz éven keresztül volt a Fidesz vajdasági származású európai parlamenti képviselője, megbízatásatása lejárta után nem itthon folytatja politikusi pályafutását. Deli Facebook bejegyzésében közölte, hogy szeptember 1-jétől Magyarországon, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumánál az európai konnektivitás (összekapcsolhatóság) megvalósítását elősegítő feladatokért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.
“Az elmúlt évek során az Európai Parlamentben sokat dolgoztam olyan témákon, amelyek az emberek és tagállamok gazdasági összefonódásáról, a kapcsolatok és az elérhetőség megerősítéséről, a versenyképesség növeléséről szóltak – hiszen erről szólt a munka a Közlekedési és Idegenforgalmi (TRAN) szakbizottságban.
Vajdasági magyarként pedig kiemelten fontos volt számomra Szerbia és a Nyugat-Balkán többi országa uniós csatlakozási folyamatainak felgyorsítása, ami a gyakorlatban szintén az emberi és gazdasági kapcsolatok megerősítéséről szól, segítve ezzel a térség felzárkózását az Európai Unióhoz.
Mindezek okán különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy dr. Bóka János miniszter úr szeptember 1-től az Európai Uniós Ügyek Minisztériumánál az európai konnektivitás (összekapcsolhatóság) megvalósítását elősegítő feladatokért felelős miniszteri biztossá nevezett ki, ami lehetőséget teremt arra, hogy tovább dolgozzak mindazokon a témákon és ügyeken, amelyek Magyarország és vele együtt a határon túli magyar közösségek megerősödését hozzák magukkal”, írta bejegyzésében Deli Andor.
Karcsi Karcsi - Most meg sumákol. Előző hozzászóllásában még azt mondja: romokban vannak a fontos ágazatok, most meg visszakozóban kábé ezt hozza fel: leesett egy villanykapcsoló, de visszarakták. Csak azt nem értem, mi készteti Önt, hogy félmondatos kitalációval küldje romokba Magyarországot: "egeszsegugy, oktatas, vasut, energiahalozat romba van es az inflacio EU-s bajnokai" Nagyon átlátszó.
Garai Laszlonak - Pl. a szolaris paneklek aramat nem volt kapacitas tovabbszallitani, ezek mellet leallt a szolaris panelek beszerzesi tamogatasa... Az autopiparban is kisebb a termelekenyseg es elbocsasatok vannak pl. Mercedes - Kecskemet... Szerbia nem volt sose auto osszeszerelesben vezeto... Targytalan az osszehasonlitas.
Karcsi Karcsi Kösz, hogy egy képviselő kapcsán is azt szajkózza, hogy a magyar "egeszsegugy, oktatas, vasut, energiahalozat romban van". Lerágták már ezt, mint a gumicsontot. De azért elmondhatná, hogy van szétesve pl. az energiahálózat, amelyik többek között évi 450-500 ezer gépkocsi legyártását teszi zavartalanná, és évi 8000 milliárd további beruházásokat eszközölnek a külföldi cégek, hogy 2126-ra 750 ezer kocsi készülhessen a Suzuki, BMW, Opel, Audi, Mercedes - ne soroljam tovább- üzemeiben? Szerbiában hány kocsit gyártanak? Szép napot.
Realista - Semmittevokre ra szabad mutatni. Milyen nemzeti kormany? Zoldekete beszelni nem kotelezo. Amikor a Mo. egeszsegugy, oktatas, vasut, energiahalozat romba van es az inflacio EU-s bajnokai?
Megvetéssel néztem a német polikusnőt aki 360 fokban okoskodott, és hangosan kinyilatkozta, bezzeg őt nem érdekli mit mondanak a választói. Meglepett, hányan itt (miért csak itt?) számon kérik a semmitevést. De azért megfogalmazódott bennem pár kérdés. Valaki kimatekolta, mennyi píz járt az öt évre, ha nem csak a zsebébe ment, akkor hová még? Ki döntötte el (osztogatta szét – „igazságosan”). A mandátum mellé még járt jópár „zsíros” poszt+ „aktivitáspíz”. Ki döntötte el hová (mert nem a péterrévei szavazók az biztos/de a többi szavazót se). Meg azért kellett gyomor is, reggel elindulsz Brüsszelbe és hallod: itt az éjjel betörtek (pár házzal arrébb meg halálosan bántalmazták a szegény asszonyt,…). Terményt loptak,…meg azért (szépen fogalmazok) ránktukmálják az idegen „kultúrát”, aki meg ellenkezik, az mehet (ki ide, mást meg oda). És felszólasz, és semmi, otthonról. Minden szép+még több jó hangzott el!
Realista - Ez itt leginkábbis Déli Andor mandátumértékelője. Sok rosszat nem mondtak róla (teljesítmény híján nincs mi alapján). Felteszek egy láda sört, hogy legfeljebb néhány 'karrier-in memoriam' és ez volt az utolsó említése. "Volt (?) - nincs, fene bánja" (Lehár Ferenc)
Hihetetlen számomra,h az itt a nemzeti kormányt bírálóknak, ócsárlóknak még magyar állampolgárságuk is van! Minek az nektek?
Talán majd Budapesten érik be munkája gyümölcse. Brüsszelben nem sok vizet zavar a Fidesz, mondhatják mondókájukat ... ennyi...
Miért cikizitek egymást. Elment, hát mindjárt találtak helyette mást, aki még ennyit sem fog tenni az érdekünkben. Logikus, értitek?
Garai László csak meg Orwell nem irta meg hogy most kb. 8.000 EUR az EP kepviselo fizetese. Ugyhogy Deli a 10 ev alatt 960.000 EUR-nak megfelelo osszeghez juott a semmittevesevel, utazgatassal es kezemelessel...
Karcsi Karcsi - Megvalósult az ÚJBESZÉL NYELV (Orwell: 1984): a demokrácia - diktatúra, a fejlődés - lemaaradás, a jólét - nyomor, a nemzetiségi politikus meg azért van, hogy a kisebbség minél zavartlanabbul beolvadjon többségbe.
10 év tétlenkédés... Semmit sem javított a vajdasági magyarok helyzetén. Putuj igumane...
Ki ő.miről maradtam le ?
A falubéli mit tett a falu érdekében nemtudom csak talán a népszerüsége a kinevezése a legfontosabb
A képviselő hölgy az lenne, aki azt mondta oktatási államtitkárként, hogy a tanárok az iskolában hagyták az e-naplót...?!
És akkor mi lesz a péterrévei romákkal? Ki fog kiállni a még ottmaradt fehér nép mellett? Elsírom magam.
Micsoda karrier, micsoda kvalitások! Találkozott élő vajdasági valaha vele? Volt itthon valaha, Szánalmas, szélhámos, mint sok karrierista VMSZ figura!
Választói miről jegyzik meg?
Reszkessetek betörők IV rész,…ja nem péterévei 0.0-ás!