Vajdaság
Második alkalommal rendezték meg a Délvidéki Médiatalálkozót
Betűméret:             

Második alkalommal tartották meg a Délvidéki Médiatalálkozót a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szervezésében szombaton, a doroszlói Mária-kegyhely konferenciatermében. A rendezvény célja a vajdasági magyar média megerősítése és fejlesztése volt, összhangban a nemzeti tanács stratégiájával. Az eseményen közel száz vajdasági és magyarországi médiaszakember, újságíró, valamint politikai döntéshozó vett részt.

A találkozó egyik fő üzenete az volt, hogy a sajtónak és a politikumnak közös a felelőssége a közösség tájékoztatásában.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: az újságírók és politikusok együtt formálják a vajdasági magyar közösség világlátását. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szerbiai belpolitikai válság idején különösen fontos a közösségi intézmények megőrzése, valamint a képviseleti demokrácia védelme. Beszédében bírálta a plénumok és informális szerveződések döntéshozatali mechanizmusát, amely meglátása szerint átláthatatlan és nem a közösség érdekeit szolgálja.

Fremond Árpád, az MNT elnöke beszédében rámutatott: a médiatalálkozó ötlete a médiastratégia kidolgozásakor született meg, és örömét fejezte ki, hogy a tavalyi siker után idén is nagy érdeklődés övezte az eseményt.

Mint mondta, az MNT kötelességének érzi, hogy segítse az újságírókat mindennapi munkájukban, különösen az információszabadság és minőségi tájékoztatás biztosításában.

Az oktatásban tapasztalt nehézségekre reagálva elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács olyan intézkedéseket vezet be, amelyek célja csökkenteni a magyar diákok magyarországi iskolákba történő átiratkozását. Ennek érdekében az ösztöndíjakat akkor is kifizetik, ha az oktatás szünetel, és azok a tanulók is jogosultak maradnak a támogatásra, akik évismétlésre kényszerülnek a kimaradás miatt.

A tervek között szerepel továbbá egy Jókai-szobor felállítása Pancsován, valamint egy Kosztolányi-szobor elhelyezése Ludason – tette hozzá Fremond Árpád.

A találkozón szó esett az oktatás aktuális helyzetéről is. Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, oktatásért felelős tartományi titkár beszámolt a szerbiai oktatási rendszer válságáról és annak fokozatos normalizálódásáról. Hangsúlyozta, hogy bár vannak lemaradások, a tanárok döntő többsége visszatért a munkába, és a tanulók jövőjét nem szabad politikai viták tárgyává tenni.

A szakmai program keretében előadást tartott Gulyás István, az M5 csatorna igazgatója és Bohár Dániel, a megafon.hu riportere. Gulyás István a médiatér gyors változásáról és az újságírói etika hanyatlásáról beszélt, külön kiemelve a mesterséges intelligencia térnyerésének és az álhírek terjedésének kockázatait.

A rendezvény zárásaként a résztvevők megtekinthették a doroszlói Mária-kegyhelyet, majd kötetlen beszélgetésekre, kapcsolatépítésre került sor a vajdasági magyar sajtó képviselői között.

Fehér Szilvia
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
A Magyar Nemzeti Tanács bűnvádi feljelentést tett a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanújával a belgrádi várban történt minapi incidens miatt. A belgrádi várban álló ún. nándorfehérvári emlékkőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó