Még a héten elkezdik az új vajdasági gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozását, mivel az előző már tízéves – jelentette be dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a régi sem idejétmúlt, de szükség van rá, hogy figyelembe vegyék az aktuális helyzetet és igényeket. A politikus arról is beszélt, hogy Szabadkán idén elkészülhet a Majsai úti körforgalom.
"Hamarosan elkezdjük a gazdaságfejlesztési terv ráncfelvarrását" - hangsúlyozta a Szabadkai Magyar Rádió műsorában dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke elmondta, idén tíz éve, hogy a Prosperitati Alapítvány kiírta az első gazdaságfejlesztési pályázatokat, ezért van szükség a stratégia újabb változatára, a régi aktualizálására. Ez nem lehet fércmunka, vagyis több hónapig is eltarthat. A héten kezdik az egyeztetést.
„Egyetemi tanárokkal, szakemberekkel, gyakorlati szakemberekkel, elméleti szakemberekkel kidolgozzuk a következő ilyen gazdaságfejlesztési tervet, amely az új kihívásokra adna választ, és nagyon komoly terveink vannak a tekintetben is, az elmúlt években is tettünk már ennek érdekében, de komoly terveink vannak a tekintetben is, hogy azok, akik elmentek Vajdaságból, azokat megszólítsuk és hazahívjuk, és valamilyen lehetőséget biztosítsunk a számukra a hazatéréshez. Természetesen azok, akik itthon vannak, ők továbbra is a prioritások prioritása”, mondta el dr. Pásztor Bálint.
Idén több, a VMSZ által kezdeményezett infrastrukturális beruházás is megvalósulhat a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződés értelmében. Az egyik ilyen például Szabadkán a Majsai úti körforgalom megépítése.
„Úgy tűnik, hogy ez elkezd megvalósulni a közeljövőben, aminek azért örülök, mert ez egy olyan projekt, amelyet kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség hangoztatott nagyon-nagyon kitartóan, és ennek az állhatatosságnak a következménye, hogy úgy tűnik, lesz is a dologból valami”, mutatott rá a VMSZ elnöke.
Dr. Pásztor Bálint arról, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezet be a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS ellen, azt mondta, fontosnak tartja, hogy a szerbiai állami szervek azonnal reagáltak, keresik a megoldást, valamint folyamatban van az egyeztetés az amerikaiakkal és az oroszokkal is: „Mindenkit szeretnék megnyugtatni, habár nem gondolom, hogy különösebben erős pánik tört volna ki, hogy ez sem az üzemanyagárra vonatkozóan, sem más módon nem fogja a mi hétköznapi életünket befolyásolni, nem térnek vissza a kilencvenes évek, nem műanyag flakonban fogunk tankolni, és ehhez hasonlók.”
Azzal kapcsolatban, hogy Miloš Vučević miniszterelnök bejelentette, tavasszal kormányátalakítás várható Szerbiában, dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádiónak nyilatkozva azt mondta, ez elsősorban azokat érinti, akik miniszteri tisztséget töltenek be, a VMSZ államtitkári pozíciói nem kerülhetnek veszélybe.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!