Vajdaság
Lemondott a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója
Betűméret:             

Lemondott tisztségéről Brankica Tešanović, a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója – erősítette meg a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság a Politika napilapnak.

A döntés hátterében a központ sétaerdei épületének botránya áll, amelyről kiderült, hogy használati engedély nélkül működött. Az épületet egy 8 millió eurós, négy éven át tartó renoválás után, 2023 novemberében adták át, és közel 100 mozgásképtelen és nehezen mozgó lakót helyeztek el benne. Néhány nappal azután, hogy a médiában napvilágot látott, hogy az épület sem használati engedéllyel, sem megfelelő tűzvédelmi rendszerrel nem rendelkezik, a vezetőség úgy döntött, átköltözteti a lakókat.

Mint ismeretes, korábban a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) szabadkai szervezete sajtótájékoztatón mutatott be bizonyítékokat arról, hogy január 13-án az idősek kiköltöztetését titokban hajtották végre, fagypont alatti hőmérsékletben. Sebők Róbert, a párt helyi elnöke kijelentette: „Brankica Tešanović, a központ igazgatója több szabálytalanságért is felelős. Feljelentést tettünk ellene veszélyeztetés, munkavédelmi intézkedések elhanyagolása és hivatali hanyagság gyanújával. Az épület azért nem kapott használati engedélyt, mert a felújítás során nem tartották be a szükséges szabványokat” – nyilatkozta Sebők, olvasható a gradsubotica.co.rs portálon.

Hozzátette, a lakókat olyan körülmények között helyezték el, amelyek alkalmatlanok voltak, például olyan ágyakat vásároltak, amelyek vészhelyzet esetén nem mozdíthatók ki a szobákból.

A kiköltöztetésre Stevan Bakić, Szabadka város polgármestere is reagált. Hangsúlyozta, hogy azonnal elrendelte az ügy kivizsgálását.

„Megdöbbentett a történtek súlya, különösen az, hogy a központ igazgatója heteken át szabadságon volt. Bár az intézmény nem tartozik közvetlenül az önkormányzat fennhatósága alá, személyesen kérem a felelősök azonosítását és az ügy részletes kivizsgálását" – állt a közleményben.

Az illetékes titkárság közlése szerint január 14-én a felügyelőség ellenőrzést tartott a szabadkai Gerontológiai Központban. Megállapították, hogy 140 felhasználó él az épületben, miközben az ötödik és a hatodik emelet üres. Az ellenőrzés eredményeként megtiltották, hogy az intézmény további lakókat fogadjon.

Fehér Szilvia
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Hideg, párás, ködös idő várható ma országszerte, de főleg Vajdaságban lehet tartós ködfelhőre számítani. Napközben javulhatnak a látási viszonyok. Kiderül az ég, többnyire napos idő lesz - jelenti a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A légmozgás...
2025. NOVEMBER 12.
[ 9:21 ]
A kínai Fine Stamping vállalat nyitott új gyártóüzemet Apatinban. A cég elektromos autók motoralkatrészeinek gyártásával foglalkozik, és a tervek szerint 150 munkavállalót fog alkalmazni. A tartományi kormány közleménye szerint a beruházás teljes értéke az 50 millió eurót is meghaladja a teljes fejlesztési ciklus...
2025. NOVEMBER 11.
[ 17:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó