Kedden este az ónos eső ellenére, a Tisza menti város szívében lévő parkban, a zenepavilon előtt mintegy százan gyűltek össze hogy támogatásukról biztosítsák a Belgrádban, Újvidéken, illetve más szerbiai városban tiltakozó egyetemi hallgatókat.
A jelenlévőkhöz, a pavilon színpadán Zlatko Rahimić, zentai pedagógus, az oktatásban dolgozók független szakszervezete regionális, észak-bánáti bizottságának az elnöke mondott beszédet.
A szakszervezeti aktivista beszédében kifejtette, hogy a jelenlegi hatalom nem egyedül felelős mindazért, amit elkövetnek, hanem egy kicsit mindannyian felelősek vagyunk. Mindannyian, azért mert hallgattunk, nem reagáltunk elég hangosan a visszaélések első jeleire, mondta, majd megjegyezte, most is elsősorban a saját gyermekeiknek, az egyetemistáknak köszönhetően vonultak ki az utcára, mert az egyetemisták üzenete az, hogy képtelenek tovább egyedül küzdeni, és segítségre van szükségük. Kiemelte, minél több intézménynek, s mindenek előtt az oktatásban dolgozóknak is csatlakoznia kell az országszerte zajló tiltakozáshoz.
Zlatko Rahimić beszéde végén felszólította az összes zentai általános- és középiskolát, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz.
A zentai pedagógus beszédét követően a jelenlévők 15 percig bekapcsolt mobilfényekkel és csenddel emlékeztek az újvidéki tragédia áldozataira, majd pedig sétát tettek a város központjában.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




