Vajdaság
Topolya: Megtartották a Szakma Sztár Fesztivál elődöntőjét
Betűméret:             

Topolyán tartották meg a Szakma Sztár Fesztivál egyik vajdasági elődöntőjét. A Sinkovics József Műszaki Szakközépiskola idén is otthont adott a versenynek, mely a Magyar Nemzeti Tanács és az anyaországi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében jön létre.

A magyarországi kezdeményezésű megmérettetést 2008 óta szervezik meg, 2017 óta vajdasági diákok is részt vesznek rajta. Lengyel Emese, a topolyai középiskola igazgatónője elmondta, a versenyre összesen hat középiskolából 43 tanuló jelentkezett a topolyai helyszínre, ami viszonylag nagy érdeklődést tükröz. A diákok Topolyára, Szabadkáról, Nagybecskerekről, Adáról, Temerinből és Csókáról érkeztek. A középdöntőbe továbbjutó diákok Magyarországon folytatják a versenyt. Az áprilisban esedékes budapesti döntőben pedig már gyakorlati feladatok várnak rájuk.

A rendezvényt Hajvert Ákos, az MNT Végrehajtó Bizottsága művelődéssel megbízott tagja nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak fontos, ezért kiemelten odafigyel arra, hogy óvodától egész az egyetemig segítse azokat a diákokat, akik itthon maradnak, és itthon tanulnak.

A megnyitót követően külön tantermekben az egyes kategóriákban versenyzők az elmúlt években tanultakból írtak tesztet. A projekt megvalósulását a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével.

Tájékoztató fórum keretében mutatták be Muzslyán a Vajdasági Rohonczy Gedeon Mentorprogramot, amely egy újabb lehetőség a vajdasági közösségnek a szülőföldön maradáshoz, a gazdasági fejlődés terén nyerhető támogatás, a családi gazdaságok megerősítése a cél, de a foglalkoztatottság terén is számíthatnak...
2025. NOVEMBER 12.
[ 23:06 ]
A tartományi kormány 125,6 millió dinár támogatást ítélt oda kilenc önkormányzatnak a turisztikai potenciál fejlesztését célzó projektek megvalósítására – jelentette be Nenad Ivanišević tartományi idegenforgalmi titkár. A támogatásban Zombor, Szabadka, Ada, Szenttamás, Kúla, Bácsföldvár, Karlóca, Zsablya és...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:20 ]
Több újvidéki középiskola diákjai, valamint vajdasági pedagógusok szolidaritási megmozdulást szerveztek szerda délelőtt a Báni palota előtt, hogy támogatásukat fejezzék ki Dijana Hrka, Milomir Jaćimović és fia, Milan iránt, akik napok óta éhségsztrájkot folytatnak. A diákok 13 órakor gyülekeztek a Gépészeti...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó