Több ezer újvidéki lakos köszöntötte ma este azokat az egyetemistákat, akik gyalog érkeztek Belgrádból, és akik február 1-jén, szombaton csatlakoznak a város három hídjának blokádjához.
Útközben több helyen is megálltak, ahol a helyi lakosok fogadták és étellel, itallal kínálták őket. Útjuk során érkezett a hír, hogy a szerbiai egyetemistákat hivatalosan is jelölték a Nobel-békedíjra.
Az út incidensek nélkül zajlott, és a fiatalok 20 óra körül érkeztek meg Péterváradra.
Az újvidéki társaik az egyetemi városból indultak a péterváradi híd felé, ahol már egy nagy tömeg várta őket.
Amikor a Belgrádból érkezők elérték a hidat, felkapcsolták mobiltelefonjaik vakuit, ugyanígy tettek a híd másik oldalán álló helyi lakosok is.
Mielőtt az egyetemisták és a tömeg összetalálkozott volna, a híd közepén jelképes zászlócsere történt: a Belgrádi Egyetem és az Újvidéki Egyetem két-két hallgatója átadta egymásnak a városuk és egyetemük zászlaját.
Ezt követően az átkelő egyetemistákat hatalmas ováció fogadta, majd együtt indultak tovább a vasútállomás felé, ahol szintén polgárok egy csoportja várta be az érkező tömeget, írja a 021.rs.
A belgrádi egyetemisták koszorúkat helyeztek el a vasútállomásnál, és 15 perces néma főhajtással emlékeztek meg a tragédia áldozataira, majd elindultak az egyetemi városba, ugyanis az egyetemek épületeiben töltik az éjszakát.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




