Vasárnap, a Jézus Szíve templomban megrendezett szentmise végén Burány Hajnalka, a község polgármestere emlékezett meg a 176 évvel ezelőtti tragikus eseményekről, amelyben mintegy kétezer zentai lakos vesztette életét.

Zenta polgármestere a véres gyertyaszentelő kapcsán az emlékezés fontosságára hívta fel az egybegyűltek figyelmét, azzal, hogy mint beszédében kifejtette: ezt nem csupán a gyász fájdalmát hordozva kell tenni, mert emlékezi kell arra is, hogy a történelem legsötétebb óráiban is ott rejlik az újrakezdés lehetősége. – A közösség összefogása, a hit és a remény erőt adhat a legnagyobb viharokban is. Zenta népe akkor talán meginogott, de később képes volt talpra állni, újjáépíteni mindazt, amit elveszített – ecsetelte a községi elöljáró, majd pedig rámutatott arra, hogy e nap tanítása az, hogy a fájdalom nem válhat megosztó erővé, hanem közös emlékezetünk alapkövévé kell tennünk.

– A béke, a megértés és az összetartozás azok az értékek, amelyekre a közösség jövőjét építhetjük. Azt üzenjük ma utódainknak, hogy Zenta népe képes tanulni a múltból, és képes úgy őrizni a múlt emlékét, hogy az a jövőt is szolgálja – hangsúlyozta Burány Hajnalka. A megemlékezés a Felsővárosi Temetőben folytatódott, ahol ifj. Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója tekintett vissza az 1849. február 2-án történtekre.

A kegyelet virágainak az elhelyezésén jelen volt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is, aki hírportálunknak elmesélte, hogy 1849-ben, míg az ország központi részét elfoglalták, addig a perifériát a horvát, a szerb és a román nemzetiségi csapatok szállták meg.

Az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke megjegyezte, hogy az egész egy tragikus történet, mivel 176 évvel ezelőtt, február 2-án Zenta lakossága nagyon megosztott volt és nem tudott egységesen fellépni és a magyar nemzetőrök, a város lakossága, illetve az itt élő szerb nemzetiség képviselői egyáltalán nem a megoldás irányába tolták el az események irányítását.

Elmesélte, hogy ezen a napon egy 1500 fős szerb hadoszlop és 500 fő szerbiai önkéntes érkezett meg a város határába, akik parlamentereket, vagyis tárgyalókat küldtek a városba, azonban ezeket a feldühödött tömeg meglincselte.

– Ez is azt bizonyítja, hogy mindkét fél túlkapásokat követett el. Emiatt a harcosok elfoglalták a várost. Azonban a város védői nem engedték a város lakosságának az elvonulását és ezért pánik tört ki, és tűzvész is kiütött, amiben a város nagy része elpusztult, és körülbelül 2000 ember halt meg a fegyveres konfliktusban is – mesélte, és hozzáfűzte, hogy ezt két hetes szabad-rablás követte.

Ugyanakkor a következő hónapban, márciusban Percel Mór vezetésével a magyar szabadságharc honvédcsapatai visszafoglalták a várost, akik rögtönítélő, statáriális bíróság elé állítottak elég nagy számú embert, úgyhogy az 1849-es zentai történések a forradalom időszakának a sötét oldalára engednek bepillantást.

– Ugyanakkor számunkra az a fontos, hogy ebből a történelmi folyamatból, ebből a történelmi tényből levonjuk az észszerű és a mérlegelés serpenyőjében megfontolt döntést – jegyezte meg Hugyik Richárd, majd pedig elmesélte azt is, hogy a forradalom, illetve a szabadságharc leverése után, a Bach-korszakban a várost újraépítik és lassú fejlődésnek indul így a dualizmus korában az 1867-es kiegyezéstől kezdve Zenta egy prosperáló, előrehaladó, gazdaságilag fejlődő Gründerzeit korába kerül, ahogyan az egész Osztrák–magyar Monarchia is. Az itt élő magyar, szerb és zsidó polgárság pedig egy erős közösséget hoz létre, amelynek eredményeként 1893-ban egy fekete obeliszket állítottak fel a véres gyertyaszentelő áldozatainak az emlékére, ugyanis a vasútépítés során rábukkantak a tömegsírra, ahova a holtesteket temették el a támadás után és e földi maradványokat az obeliszk alatti sírkamrában helyezték végső nyugalomra.