A polgárok arról számoltak be, hogy szerdán napközben a Prostor közvállalat tulajdonában lévő, de a helyi közösségek által használt traktorokat teherautókkal szállították Belgrádba.
A soinfo.org értesülései szerint, a Monostorszegről érkező szemtanúk arról tájékoztatták őket, hogy az a traktor, amelyet a helyi közösség eszközeiből vásároltak – majd a helyi irodák hatáskörének megszüntetése után a Prostor közvállalathoz került – mindenféle konkrét magyarázat vagy munkautasítás nélkül feltették a bezdáni Džimi Komerc nevű cég teherautójára, és Belgrád felé szállították.
„A traktort rendszámtábla nélkül, tele üzemanyagtartállyal rakták fel” – közölték a Monostorszegről érkező források.
Értesüléseik szerint szombaton Belgrádba kell utaznia a Prostor közvállalat egyik alkalmazottjának is, aki egyébként ezt a munkagépet kezeli.
A soinfo.org portál értesülései szerint a traktorok szállítását több helyszínről is megszervezték a város területén. Forrásaik szerint a monostorszegi mellett az őrszállási és a regőcei helyi közösségek traktorait is elszállították.
Nem hivatalos információk szerint legalább 25 traktort szállítottak el Zombor környékéről. A helyi portál kérdéseket intézett az említett közvállalathoz, hogy kinek a megbízásából és milyen költségen történik a traktorok elszállítása, de egyelőre nem érkezett válasz.
A közösségi médiában egyébként már több felvétel is napvilágot látott azokról a traktorokról, amelyeket egy nagy hangárban parkoltak le, hogy „bevessék” őket a szombati, belgrádi tüntetés előtt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




