Vajdaság
Orbán Viktor Budapesten fogadta a VMSZ elnökét
Betűméret:             

Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Budapesten a Karmelita Kolostorban dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki erről közösségi oldalán számolt be.

"Kérésemre fogadott Orbán Viktor miniszterelnök úr, a Karmelita Kolostorban. Tájékoztattam az elmúlt hónapok eseményeiről, arról, hogy a VMSZ a szerbiai belpolitikai válság idején is a normalitás, a józan ész és a párbeszéd értékeit képviselte, a közösség érdekeit, a békét és a fejlődést tekintette mindennél fontosabb prioritásnak. Kiemeltem: a VMSZ továbbra is önállóan politizál, de a legitim szerb erőkkel együttműködve, továbbépítve a szerb-magyar stratégiai partnerséget, amely fennmaradása elemi érdek a határ mindkét oldalán", írta bejegyzésében dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ elnöke elmondta, a vajdasági gazdaságfejlesztés program folytatásának eredményeként tavaly 1811 újabb pályázót támogathattunk, közel millió euró értékben. Tájékoztatta a miniszterelnököt arról is, hogy intenzíven dolgoznak a VMSZ új gazdaságfejlesztési stratégiáján, amelyben külön figyelmet szentelnek a jelenleg még külföldön élő vajdasági magyarok hazahívásának.

"Megköszöntem Orbán Viktornak, Magyarország Kormányanak a szülőföldön történő boldogulásunkat segítő következetes nemzetpolitikai intézkedéseit, a közúti határátkelők átjárhatóságát gyorsító döntéseit és beszámoltam a vajdasági magyar intézményi hálózat fejlesztésének ügyében megfogalmazott konkrét terveinkről is", zárta bejegyzését a VMSZ elnöke, aki megköszönte a magyar miniszterelnök támogatását és biztató szavait.

Városnapot ünnepel Újvidék - illusztráció
2026. FEBRUÁR 1.
[ 10:57 ]
Vajdaság több településén, így Újvidéken is feszült légkörben zajlott a délelőtt: a Szerb Haladó Párt standokat állított fel a város több pontján, ami több helyszínen is a polgárok hangos tiltakozását váltotta ki. A párt aktivistái megjelentek a heréskerti piac környékén, a Köztársaság téren, a Halpiac...
2026. JANUÁR 31.
[ 15:08 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan borult idő várható, többfelé gyenge csapadékkal. Elsősorban esőre lehet számítani, de helyenként havas eső is előfordulhat. A szél többnyire gyenge marad, később azonban keleti, délkeleti irányból megélénkülhet. A nappali hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul. A következő napokban is...
2026. JANUÁR 31.
[ 8:16 ]
A Prosperitati Alapítvány fennállásának tizedik évfordulója alkalmából Szabadkán tartottak sajtótájékoztatót, ahol a szervezet elmúlt évtizedének legfontosabb eredményeit összegezték, valamint bemutatták a következő tíz év fejlesztési irányvonalait. Az eseményen a vajdasági és a magyarországi közélet több...
2026. JANUÁR 30.
[ 13:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó