Az újvidéki egyetemisták állítása szerint Patrik Drid, a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja erőszakkal behatolt az épületbe. A hallgatók és a dékán tárgyalást folytattak, ezt követően Drid kiment az épület elé, és az ajtókat is kinyitották.
Az incidens idején több tucat egyetemista és polgár tartózkodott az épület előtt. Az N1 tudósítója szerint reggel 9 óra körül érkezett meg a dékán az egyetemi tanárok kíséretében, és erőszakkal próbált bejutni az épületbe. Az egyetemi hallgatók viszont azt javasolták, hogy az épületen kívül beszéljék meg a helyzetet, de miközben ők kijöttek, a dékán ezt kihasználva bement és bezárkózott. Ezt megelőzően a dékán leszaggatta a bejárati ajtóról azokat a plakátokat, amelyeken az állt, hogy kitiltották a dékánt az egyetemről.
Később az egyetemisták tárgyalóbizottsága az épületben tárgyalt a dékánnal. A közösségi médiában megjelent hírekkel ellentétben nem voltak egyenruhás rendőrök a helyszínen.
A dékán az N1-nek nyilatkozva a következőket mondta: „Amíg hivatalos úton voltam, a hallgatók egy csoportja úgy döntött, hogy megakadályozza a tanárok belépését az épületbe, mivel elindult az online oktatás. Több mint 500 diák döntött az online oktatás mellett. Az egyetemisták azt állítják, hogy vannak támogató e-mailjeik az oktatás leállítására. Össze fogjuk vetni ezeket, és meglátjuk, mi az igazság. Akkreditált oktatásról van szó, és nem is online, hanem hibrid oktatás. Az illetékes intézmények engedélyezték számunkra, hogy elméleti tantárgyakat ilyen módon tartsunk meg”.
A dékán elmondása szerint hétfőn újabb egyeztetés lesz a kar vezetősége és a tiltakozó egyetemisták között.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!