Az Óbecsei Gimnázium egyik tantermének mennyezete ma tanítás közben részben leszakadt, négyen megsérültek – adta hírül a 021.rs portál.
Az első hírek egy könnyebb sérültről szóltak, később az iskola közleményt adott ki az esetről, amelyben már módosította a sérültek számát.
„2025. május 22-én, az ötödik tanóra alatt, a délelőtti váltásban, pontosan 10:20-kor az Óbecsei Gimnázium a 4-es számú tantermében (nyelvi szaktanterem) leesett a vakolat egy része a mennyezetről” – áll az intézmény közleményében, amely szerint az órán 25 tanuló és a tanár tartózkodott. Az eset során négy diák megsérült, közülük egy tanulót kivizsgálásra az újvidéki Sürgősségi Központba irányítottak.
„Az esemény során négy tanuló megsérült, ezért azonnal kihívták a mentőket. Egy tanulót kivizsgálásra az újvidéki Sürgősségi Központba küldtek, az osztályfőnök kíséretében. A becsei gimnázium összes tanulója biztonságosan elhagyta a tantermeket, majd az iskolát is” – emeli ki a gimnázium közleménye.
Hozzáteszik, hogy az esetről minden illetékes hatóságot tájékoztattak.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




