Vajdaság
A Tarcal-hegyi közlekedési folyosó építésénél 600 millió dinárral drágult a felügyelet
Betűméret:             

Az eredeti árhoz képest mintegy 620 millió dinárral drágult a Tarcal-hegyi közlekedési folyosó (Fruškogorski koridor) építési munkálatainak szakmai felügyelete.

2021-ben vagyis az építés kezdetekor a kivitelező konzorciummal kötött szerződés értelmében, a szakmai ellenőrzés ára adóval együtt mintegy 1,8 milliárd dinár volt, míg a módosított szerződés szerint ez az összeg közel 2,5 milliárdra emelkedett.

Az áremelkedés oka a szolgáltatásnyújtás határidejének 15 hónapos meghosszabbítása – 2026. szeptember 19-ig.

A pályázati dokumentáció szerint a szakmai felügyeleti szolgáltatás a projektellenőrzést, a kivitelezés szakmai felügyeletét, a munkák minőségének ellenőrzését, a beruházástechnikai dokumentáció ellenőrzését és jóváhagyását, valamint a műszaki átvételen való részvételt foglalja magában.

Mint ahogy egy hónapja Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, az Ürögi hágó alagútból – amely Szerbia leghosszabb alagútja lesz – már 6.000 métert kiástak a 7.007 méterből, az Újvidék és Ruma közötti szakaszon. Ebből 3,5 kilométer a Tarcal-hegy alatt halad át, összekötve Újvidéket és Péterváradot a Belgrád–Sid és a Belgrád–Szabács–Loznica autópályákkal.

Az alagút építése 2021-ben kezdődött. Goran Vesić korábbi építésügyi miniszter tavaly júniusban azt nyilatkozta, hogy a közúti folyosó 2026 szeptemberére készül el – kivéve az újvidéki Európa sugárúton végzendő munkálatokat.

A beruházás összértéke meghaladja a 600 millió eurót, írja a 021.rs.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó