Vajdaság
Újvidék: A péntek este sem kivétel, több kereszteződést és a Szabadság hidat is lezárták
Betűméret:             

A polgári engedetlenség ötödik napján lezárták az újvidéki Szabadság hidat, a Futaki piac, a Merkator és a JGSP melletti kereszteződéseket, miközben a Felszabadulás sugárutat kerékpárosok lepték el. Biztosítják az átjárást mentőautók és kisgyermekes családok számára.

Az előző napoktól eltérően, amikor a Felszabadulás sugárúton lévő Szerb Haladó Párt (SNS) irodája előtt jelentős számú csendőri és rendőri egység jelent meg, ezúttal csupán négy rendőr áll a bejáratnál.

A helyszínen most nagyobb a tömeg, és zene is szól. A mentőket és a gyerekes családokat továbbra is átengedik – jelentette a 021.rs tudósítója.

A Szabadság hidat lezárták. A JGSP melletti útkereszteződés a Futaki úton szintén le van zárva.

Véget ért a Felszabadulás sugárúton, a Szabálysértési Bíróság előtt zajló blokád is, amely 16 óra körül kezdődött. Az egyetemisták és középiskolások akkor mindkét forgalmi sávot elfoglalták, szolidaritást vállalva társaikkal, akiket a reggeli blokádok után állított elő a rendőrség.

A blokádokat az újvidéki polgári gyűlések (Zborovi Novog Sada) kezdeményezték, az egyetemisták pedig már ötödik napja csatlakoznak a lezárásokhoz.

Palicsra látogat Lázár János - illusztráció
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
Zombor város területén a szezon előrehaladtával idén is felhívással fordultak a lakossághoz, különösképp a mezőgazdasági termelőkhöz, hogy tartsák be a parlagfű irtására vonatkozó önkormányzati rendeleteket – ellenkező esetben súlyos bírságokat kaphatnak az érintettek. A közlemény szerint a gyomnövényt el kell...
2025. JÚLIUS 29.
[ 13:40 ]
Vonatjegyeket is lehet vásárolni ezentúl az újvidéki buszállomáson, ahol a Srbijavoz megnyitotta jegyértékesítési pénztárát. A vonatjegyek a 19-es számú ablaknál vásárolhatók meg. A pénztár jelenleg mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Augusztus 1-jétől a nyitvatartási idő 9 és 20 óra között lesz, írja a...
2025. JÚLIUS 28.
[ 17:08 ]
Tomislav Žigmanov, a tartományi kormány alelnöke ma részt vett Temesváron a Temes megye napja alkalmából tartott ünnepi ülésen. Ebből az alkalomból hangsúlyozta, Vajdaság és e romániai megye kapcsolata példaként szolgálhat a térség jószomszédi együttműködésére. „Ez az ünnepség nemcsak alkalom az ünneplésre és...
2025. JÚLIUS 28.
[ 15:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó