A tartományi parlament mai ülésén a költségvetés módosítása, pénzügyi átcsoportosítás, mezőgazdasági támogatások és intézményi beszámolók is napirenden szerepeltek. A képviselőház környékét rendőrök biztosították.
A képviselők módosították az idei költségvetést, és áttekintették több stratégiai jelentőségű program folytatásának lehetőségét. Szó esett az erdő- és vízgazdálkodás, valamint a szaktanácsadói rendszer további fejlesztéséről is.
Egyes ellenzéki pártok bírálták a módosított költségvetést, mondván, a csaknem háromszázalékos csökkentés kétségkívül hatással lesz a tervezett beruházásokra is és figyelembe véve, hogy az idei költségvetés már korábban is 35 százalékkal kisebb volt a 2024-esnél, apránként "felszámolják Vajdaságot".
A tartományi kormány szerint arról van szó, hogy az év első hat hónapjában befolyt bevételekhez igazodik a költségvetés módosítási javaslata. A döntéshozók szerint az átcsoportosítás célja a források hatékonyabb felhasználása és a kiemelt szektorok, például a vízgazdálkodás, a vadgazdálkodás és a mezőgazdaság támogatása.
Nenad Borović a Szerb Haladó Párt képviselője szerint „ezzel a költségvetés-módosítással a tervezett eszközöket most a ténylegesen befolyt bevételekhez igazítják".
A képviselők elé több tartományi alapítású intézmény illetve közvállalat éves jelentés is került, többek között a Vajdaság Vizei Közvállalat, a Vajdasági Erdői Közvállalat és a Vajdasági Pedagógiai Intézet beszámolói. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke felvezetőjében kiemelte, ezek az intézmények a fenntartható fejlődést szolgálják, és javítani kívánják a vajdasági polgárok életkörülményeit.
Az ülésen döntöttek a mezőgazdasági földek használatáról, az erdő- és vízgazdálkodási programokkal kapcsolatos kiadásokról, valamint a mezőgazdasági szaktanácsadási szolgálatok támogatásáról is. Elfogadták továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megalapításáról szóló határozat módosítását is.



