Vajdaság
Összecsapások az újvidéki tüntetésen, szétverték az SNS irodáit
Betűméret:             

Második egymást követő este zajlottak erőszakba torkolló tüntetések Újvidéken. Szétverték a Szerb Haladó Párt (SNS) irodáit, miközben a rendőrség könnygázt és gumibotot vetett be a demonstráció feloszlatására.

Csütörtök éjszaka is komoly összecsapások voltak a város utcáin. Míg szerdán az SNS hívei csaptak össze a polgárokkal, ezúttal a rendőrökkel ütköztek meg a tüntetők.

Az SNS három újvidéki irodáját teljesen szétverték a tüntetők: a Stražilovói utcában, a Felszabadulás sugárúton és a Koszovói utcában lévő irodákról van szó.

Ezúttal a kormányzó párt tagjai és szimpatizánsai nem voltak jelen az irodákban és azok környékén. Mint Aleksandar Vučić elnök fogalmazott: értékelte Miloš Vučević pártelnök ezen döntését, aki visszavonta az embereket a párthelyiségekből.

A rendőrség kezdetben nem lépett közbe, az első intézkedésre a Koszovói utcában került sor, miután ott is megrongálták az irodát. Itt történt az első összecsapás a tüntetőkkel, akiket a rendőrök a Halpiac, majd a Mihajlo Pupin sugárút felé szorítottak vissza.

A 021 értesülései szerint, miután a rendőrség kiszorította a tüntetőket az SNS Felszabadulás sugárúton lévő irodájának környékéről, megkezdték a demonstrálók letartóztatását.

A zavargások kapcsán megszólalt Porfirije pátriárka is, aki mindenkit arra szólított fel, hogy hagyjon fel az erőszakkal. Kiemelte, hogy semmi sem rombolóbb, mint a gyűlölet és az erőszak a testvérek között, és semmi sem értékesebb a békénél és a testvéri szeretetnél.

Miloš Vučević, az SNS elnöke azt mondta, hogy Újvidéken a fasizmus megvalósulását látjuk a gyakorlatban. A közösségi médiában azt írta: „Ezek lennének a békés, civil, egyetemi tüntetések? Maszkos, sálas vademberek fél órán keresztül zúzták be az irodáink üvegét, törtek be és vittek el mindent. Kit akartok még meggyőzni, hogy nem vagytok erőszakosak? Ez gonoszság, de Szerbia győzni fog”.

Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy az este még több letartóztatásra kerül sor, mint szerdán, és hangsúlyozta, hogy a jogállamnak működnie kell, az erőszakos elkövetőknek pedig felelniük kell. Egyúttal nyugalomra szólította fel a polgárokat.

„Az erőszakosan viselkedőkkel és a garázdákkal szemben hatékonyabb rendszerre és hatékonyabb fellépésre lesz szükségünk, és hiszem azt, hogy ebben sikeresek leszünk. Nagy reformok előtt áll a rendőrség, az igazságszolgáltatás és az ügyészség is, az államnak most el kell végeznie a feladatát” – nyilatkozta Vučić az Informer TV műsorában.

Kiemelte, hogy az Európai Unió sem viselkedhet képmutató módon, és nem háríthatja a felelősséget másokra.

Ivica Dačić belügyminiszter közölte, hogy az este 42 rendőr sérült meg – közülük 26 Belgrádban, 7 Valjevóban és 9 Pancsován –, valamint legalább 37 személyt vettek őrizetbe.

„Az este tömeges és súlyos közrendzavarás történt Szerbia-szerte a blokádokban résztvevők részéről. Mivel az SNS irodáiban nem tartózkodott senki, ezúttal brutálisan támadtak rá a rendőrökre, pedig a rendőrség azért van, hogy védje a közrendet és a nyugalmat” – nyilatkozta az éjszaka folyamán Dačić.

A tüntetők teljesen szétverték az irodákat

A 021.rs riportere megörökítette, hogy hogyan néznek ki a szétvert pártirodák.

A tüntetők egy része este 9 óra körül kezdte el betörni a Szerb Haladó Párt (SNS) irodáinak kirakatait és ajtóit a Felszabadulás sugárúton. Miután az ajtókat betörték, több személy bejutott az épületbe.

Az irodákból székeket, palackokat és tojásos dobozokat vittek ki. Bent grafitiket festettek a falakra, valamint festékkel locsolták le a falakat.

A Felszabadulás sugárúti események után a demonstrálók a Stražilovo utcai irodát is megrongálták.

Ezen a két helyen egyébként szerdán este is összecsapásokra került sor az SNS tagjai és a tüntetők között, amikor az előbbiek pirotechnikai eszközöket lőttek ki a polgárok felé.

Újvidéken tegnap hat személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a szerdai tüntetés során megtámadták a Kobrák nevet viselő különleges egység tagjait. A letartóztatottakat emberölési kísérlettel vádolják – nyilatkozta a Danasnak Marko Klipa ügyvéd, aki az egyik gyanúsított védője. Pénteken még...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 15:28 ]
Közlekedési baleset történt a Nagybecskerek közelében lévő Perlasznál (Perlez), amely során egy személy életét vesztette, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetben két személyautó ütközött, amelyek ezt követően kigyulladtak. A nagybecskereki rendőrség az RTS-nek megerősítette, hogy az éjszaka...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 11:33 ]
Belgrádi motorosok érkeztek Újvidékre, hogy csatlakozzanak helyi társaikhoz az újvidéki rendőrkapitányság előtti gyűlésen, így vállalva szolidaritást azzal a motorossal, akit augusztus 13-án, szerdán bántalmaztak a tüntetés során. Az I. Péter király sugárúton lévő rendőrkapitányság épülete előtti gyűlésen...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 21:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó