Vajdaság
Zenta város ünnepe és a zentai csata 328. évfordulója
Közösségi összefogás és méltóságteljes emlékezés
Betűméret:             

Ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg a város a zentai csata 328. évfordulójáról és a település napjáról. A központi esemény a zentai községi képviselő-testület díszülése volt, amelyen részt vett Juhász Bálint, a Vajdasági Képviselőház elnöke és Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke is.

Az ünnepséget Veselin Petrović, a községi képviselő-testület elnöke nyitotta meg, majd Burány Hajnalka polgármester mondott köszöntőt, és átadták a község legmagasabb kitüntetéseit a kiemelkedő helyi személyiségeknek.

Juhász Bálint beszédében hangsúlyozta: a zentai csata Savoyai Jenő vezetésével nem csupán a térség történelmét alakította, hanem az Oszmán Birodalom hanyatlásának kezdetét is jelentette.

Kötelességünk méltó módon őrizni a múlt emlékét, ugyanakkor közös jövőt építeni, hogy minden polgár biztonságban és megbecsülve élhessen

– fogalmazott.

Az ünnephez kapcsolódva koszorúzással tisztelegtek a Tisza-parti emlékműnél. A Szent Mihály arkangyal-templomban gyászmisét tartottak az áldozatokért, majd Tari László helytörténész kutatásai alapján nyílt meg az idei utcai kiállítás. A Zenta-napok programsorozat részeként ezúttal a zentai labdarúgás 120 éves múltját és a Savoyai Jenőhöz, illetve a zentai csatához kapcsolódó ritka könyveket és tárgyakat mutatják be.

A különleges tárlat anyagát Bulatović Tamás diplomata több évtizedes magángyűjteménye adja. Mint elmondta, a nyugat-európai antikváriumokban felfedezett kötetek bizonyítják, hogy a zentai csatát a kontinens nyugati felén sokkal nagyobbra értékelték, mint azt a helyiek korábban gondolták.

A városnapi események így egyszerre szolgálnak emlékezésként a történelmi győzelemre és közösségi ünnepként, amely a múlt tiszteletét és a jövőbe vetett közös hitet erősíti.

Forró, nyárias idővel búcsúzik az augusztus Vajdaságban: hétfőn többfelé 35–36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, estétől azonban észak felől változás érkezik. Bácskára, Bánátra és Szerémségre a hőség mellett zivatarok miatt is narancssárga figyelmeztetést adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:45 ]
Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:33 ]
Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó