Vajdaság
Újabb százmillió dinár jut vajdasági iskolák felújítására, a cél az egyenlő oktatási feltételek biztosítása
Betűméret:             

A tartományi kormány újabb százmillió dinárt fordít húsz általános iskola felújítására és karbantartására – jelentette be Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, aki Újvidéken adta át a támogatási szerződéseket az érintett intézmények képviselőinek. Az összegből többek között a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola is részesül: a felsőhegyi tornaterem tetőszerkezetét tízmillió dinárból újítják fel, tudósít a Vajdasági RTV.

Gojković hangsúlyozta, hogy az oktatás a tartományi kormány egyik legfontosabb befektetési iránya, hiszen az általános iskolai nevelés és oktatás alapvetően meghatározza, milyen lesz a jövő társadalma. Mint mondta, céljuk, hogy minden gyermek azonos feltételek között tanulhasson, függetlenül attól, melyik vajdasági településen él. „Szeretném, ha a jövő nemzedékei a tanulást valódi értékként látnák, mert ezzel nemcsak a saját jövőjüket, hanem tanáraik és közösségük munkáját is megerősítik” – fogalmazott.

A politikus kiemelte, hogy a most átadott szerződések a második ilyen körben odaítélt támogatások az idei évben. A program célja, hogy a tartomány és a helyi önkormányzatok közösen ruházzanak be az iskolai infrastruktúrába. „Az iskolai épületek korszerűsítése nemcsak a diákok és a tanárok életminőségét javítja, hanem a településekét is. Az oktatási intézmények felújítása egyben a közösségek fejlődésébe történő befektetés” – tette hozzá Gojković.

Ótott Róbert tartományi oktatási titkár szintén hangsúlyozta az oktatás stratégiai jelentőségét, rámutatva, hogy az idei évben rekordösszegű, összesen 475 millió dinárt fordítottak iskolai fejlesztésekre. „A júliusi költségvetés-módosításnak köszönhetően újabb forrásokat kaptunk, így második alkalommal is meghirdethettünk pályázatot iskolák felújítására és beruházásaira. Az idei támogatásokkal összesen 84 oktatási intézmény fejlesztését tudtuk előmozdítani” – mondta Ótott.

A tartományi kormány vezetői szerint az infrastruktúra korszerűsítése és a pedagógusok munkájának támogatása kéz a kézben jár. Az ilyen jellegű befektetések hosszú távon segítenek abban, hogy Vajdaságban minden gyermek valóban egyenlő eséllyel juthasson minőségi oktatáshoz.

Újvidéken ismét utcára vonultak a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai, szüleik és támogatóik, akik azt követelik, hogy az iskola tanulói visszatérhessenek saját épületükbe. A Tisztelet az oktatásnak jelszóval meghirdetett felvonulás a gimnázium elől indult, majd a Felszabadulás és a Péter Király sugárúton haladt a...
2025. OKTÓBER 23.
[ 19:41 ]
A Vajdaság-szerte zajló megemlékezésekhez csatlakozva Palicson is tiszteletüket tették az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A palicsi Nagyparkban található Szabadság madara szobornál tartották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) központi ünnepségének első részét, ahol koszorúzással emlékeztek az...
2025. OKTÓBER 23.
[ 17:21 ]
Újvidéken megemlékezést tartottak annak alkalmából, hogy a város 1944. október 23-án ismét szerb fennhatóság alá került. A résztvevők koszorúkat helyeztek el az 1941 és 1945 között elesett harcosok emlékművénél. A megemlékezésen jelen volt Žarko Mićin, Újvidék polgármestere, Dina Vučinić, a Városi...
2025. OKTÓBER 23.
[ 12:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó