Vajdaság
Egy évvel az újvidéki tragédia után: Tízezrek rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt
Betűméret:             

Ma Újvidéken diákok és polgárok 16 percnyi csenddel emlékeztek meg az egy évvel ezelőtt a vasútállomásnál történt tragédia áldozatairól, amelyben 16 ember vesztette életét, egy személy pedig súlyos, maradandó sérülést szenvedett. Több tízezer ember gyűlt össze a vasútállomásnál és a környező sugárutakon – a tudósítók szerint ez minden idők legnagyobb újvidéki megemlékezése volt, írja a Beta.

A csend ideje alatt 16 piros léggömböt engedtek a levegőbe az áldozatok tiszteletére. Ezt követően egy kórus lépett fel, majd a koszorúzás következett, amelyet a diákok beszédei követtek.

A résztvevők 10.30 körül 16 különböző városrészből indultak a vasútállomás felé. A tömegek csendben haladtak, minden oszlop élén koszorúval, virágokkal és fekete transzparenssel, rajta a tető motívumával és a 16-os számmal. A menetet traktorok vezették, a közlekedést a rendőrség biztosította.

A megemlékezés résztvevői, akik tisztelettel adóztak az áldozatok emlékének, az összefogás és a közösségi emlékezés fontosságát hangsúlyozták a tragédia évfordulóján.

Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
A Vajdaság Erdői közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban kimutatták az afrikai sertéspestist. A betegség egyedül Vajdaság legészakibb részén, a Szabadkai-erdők térségében fekvő vadászterületen nem jelent meg – közölte Branislav Stankov, a közvállalat vadászati ügyvezető igazgatója. Szerbiában a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó