Vajdaság
A vonatok továbbra sem járnak, a Srbijavoz hallgat
Betűméret:             

Szerbia vasútvonalain továbbra sem közlekednek a vonatok az október 31-én bejelentett bombariadók után. Mint ismeretes, a szombati újvidéki megemlékezés előtt egy nappal, akárcsak a korábbi nagyszabású tiltakozó megmozdulás előtt, bombariadóra hivatkozva leállították a vasúti közlekedést az egész ország területén.

A 021.rs riportere a péterváradi állomáson járt, ahol még mindig ki van függesztve a tájékoztatás, miszerint a vonatközlekedés szünetel. Az állomás dolgozói elmondták, hogy ma biztosan nem indulnak járatok, és a következő napokra vonatkozóan sincsenek további információik.

Időnként utasok térnek be érdeklődni, mikor indulnak újra a vonatok, a vágányokon pedig több szerelvény is vesztegel.

A Srbijavoz október 31-e, péntek óta nem adott ki újabb közleményt. Akkor azt közölték, hogy a vonatközlekedés leáll, miután névtelen bejelentés érkezett: állítólag minden vonaton és vasútvonalon bombát helyeztek el.

A belügyminisztérium sem reagált a vasútvonalakat érintő bombariadókra. A vonatokat közvetlenül a november 1-jei újvidéki megemlékezési rendezvény előtt állították le.

Az elmúlt hónapokban hasonló helyzetek ismétlődtek: nagyobb belgrádi és újvidéki tömegrendezvények idején több alkalommal is országos vasúti leállás történt állítólagos bombabejelentések miatt.

A belügyminisztérium eddig egyszer sem közölte, hogy bárkit letartóztattak volna a bombariadók miatt.

Változékony, de továbbra is meleg idő várható ma Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli napsütés után helyenként eső, zápor, illetve zivatar is kialakulhat. A tartomány északi és nyugati részén elsősorban a reggeli és délelőtti órákban várható csapadék, míg...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 8:06 ]
A tartományi kormány 200 millió dinárt különített el egy mágnesesrezonancia-készülék beszerzésére a zombori Dr. Radivoj Simonović Közkórház számára, valamint annak a helyiségnek az átalakítására, amelyben a berendezést elhelyezik, jelenti az RTV. A korszerű diagnosztikai eszköz beszerzésével a tartományi kormány...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 18:19 ]
A Malter Egyesület – Vajdasági Magyar Alternatív Fórum az egyetemisták listáját támogatja az október 25-i parlamenti választásokon, s erre kér „minden, felelősen gondolkodó polgárt” is. „Az előttünk álló, október 25-ei választások egyik legfontosabb tétje, hogy visszaszerezhetők-e az állam demokratikus...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 12:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó