Vajdaság
56-os megemlékezés Kishegyesen
Betűméret:             

A november 4-i gyásznapon Az emlékeknek élni kell mottóval tartottak megemlékezést és történelmi összefoglalót az 56-os eseményekről a kishegyesi könyvtár rendezvénytermében. A délvidéki 56-os megemlékezéseknek már hagyományosan utolsó állomása Kishegyes, ahol 69 évvel ezelőtt a menekülteket a Pecze kastélyban szállásolták el ideiglenesen.

A szovjet csapatok 1956. november 4-én az egész Magyarország területén támadást indítottak, hogy leverjék a forradalmat. Mintegy 200 ezer nemzettársunk gondolta akkor úgy, hogy el kell hagynia az országot. Becslések szerint mintegy 20 ezren a déli határ felé vették az irányt. Kishegyesen a falu magyar lakossága ideiglenesen befogadta, elszállásolta, élelemmel látta el a menekülőket. A kishegyesi Művelődési Ház falára elhelyezett emléktábla is tanúskodik erről, amit 2016-ban, az esemény 60. évfordulója alkalmából lepleztek le.

Az emlékeknek élni kell, címmel szervezett tegnap este 56-os megemlékezést Kishegyesen a helyi Possession Hagyományőrző Egyesület. A rendezvény kezdetén Kudlik Zoltán, a szabadkai Nagy Imre Társaság alelnöke alkalmi beszédében kiemelte, hogy a mai fiataloknak is meg kell ismerniük, hogy mi történt 1956-ban. A könyvtár rendezvénytermében Dr. Szőke Anna, Az 56-os menekültek Kishegyesen címmel tartott előadást. A néprajzkutató elmondta, a településen 100‒150 menekült tartózkodott, számuk változott, mert időközben jöttek és távoztak is. Nem a történelmi tényekre fókuszált előadásában, hanem arról beszélt, a helyiek hogyan élték meg az eseményeket. Kishegyesre november második felében érkeztek meg az első csoportok, elsősorban Palicsról és Szabadkáról jöttek. Az utolsó személyek áprilisban hagyják el Kishegyest. A jelenlévők is bekapcsolódtak az interaktív előadásba. Kiderült, 14-16 éves falubeli fiatalok egy csoportja elhatározta, elindulnak és segítenek a forradalmároknak. Kerékpáron Nagyfényig jutottak, ahol egy rendőr kérdezte meg, hova tartanak, majd azt tanácsolta nekik, forduljanak vissza, amit meg is tettek. A Magyarországról menekülők számára az egykori Jugoszlávia területén 36 befogadó tábort hoztak létre.

Dr. Szőke Anna előadását követően koszorúzással, és gyertyagyújtással emlékeztek a polgárok a színházterem falán elhelyezett emléktáblánál.

Levált a mennyezet egy része pénteken a verseci Park bölcsőde egyik foglalkoztatószobájában. A Vajdasági RTV nem hivatalos értesülései szerint egy gyermek és az intézmény egyik dolgozója könnyebben megsérült. A pancsovai rendőrség tájékoztatása szerint vakolat és glettanyag vált le a mennyezetről, amely először egy...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:53 ]
Átadták a Magyar Összefogás jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak Belgrádban – közölte Fremond Árpád Facebook-bejegyzésében. A Magyar Nemzeti Tanács megválasztására összeállított listán 35 jelölt szerepel. Fremond Árpád tájékoztatása szerint a Magyar Összefogás jelöltlistáját 7166...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 16:54 ]
Incidens történt Kúlán, ahol fejszével rongálták meg a Szerb Haladó Párt (SNS) standjait. Az esetet követően összetűzés alakult ki, amelyben két, a standoknál tartózkodó személy megsérült. A rendelkezésre álló információk szerint az incidens során fejszét használtak. Az egyik sérültet a sürgősségi osztályra...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 12:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó