A Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége (YUTA) igazgatója, Aleksandar Seničić szerint az Európai Unió új határellenőrzési rendszerének bevezetése miatt kialakult torlódások előre láthatók voltak – de a helyzet súlyossága minden várakozást felülmúlt.
Amikor először beszéltünk az EES-rendszer bevezetéséről, már akkor jeleztük, hogy kulcsfontosságú lesz, mennyire képzettek a határőrök, és mennyire stabil a technikai háttér. Arra is rákérdeztünk, mi történik majd, ha a rendszer egyszer csak leáll – akár a határokat is le kell-e zárni – mondta a TV Prva műsorában.
Seničić emlékeztetett arra, hogy ünnepi időszakokban eddig is voltak hosszú várakozások a magyar határon, ám az új elektronikus rendszer most tovább lassítja a folyamatot.
Arra senki sem számított, hogy ekkora káosz alakul ki, és hogy 10–15 órát kell majd várni a határon. Torlódásokra számítottunk, de ekkora mértékűre nem – fogalmazott.
Elmondása szerint az új rendszer már nemcsak az EU-ba való belépéskor, hanem a kilépéskor is adatfelvételt igényel, így mindkét irányban új ellenőrzésre van szükség. Bár a visszafelé tartó utasok ellenőrzése elvileg legfeljebb 30 másodpercet venne igénybe, a gyakorlatban Horgosnál jelentős torlódás alakult ki.
A szakember arról is beszélt, hogy több panaszt és észrevételt küldtek az Európai Bizottságnak, ám választ egyelőre nem kaptak.
Úgy tűnik, az EU minden áron ragaszkodik ahhoz, hogy az EES-rendszer 2026 áprilisáig teljesen működőképes legyen, függetlenül a torlódásoktól és attól, hogy ez sokakat elrettenthet az utazástól – mondta.
Seničić felhívta a figyelmet arra is, hogy különösen a hivatásos sofőrök kerültek nehéz helyzetbe. Véleménye szerint a teherfuvarozók számára kijelölt zöld sávok jelentősen csökkentenék a várakozási időt és a költségeket.
Hozzátette: szerb javaslatra az EU engedélyezhette volna olyan regisztrációs pontok kialakítását nagyobb városokban – akár a rendőrségen, akár bevásárlóközpontokban –, ahol az utasok előre elvégezhetnék a szükséges regisztrációt. Így a határon már csak az adatok automatikus ellenőrzésére lenne szükség. Erre semmilyen választ nem kaptunk – mondta.
Az EES-rendszer bevezetése október 12-én kezdődött, és fokozatosan jelenik meg az uniós határátkelőkön egészen a teljes bevezetésig, amelyet 2026 áprilisára terveznek.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




