Vajdaság
Őrizetbe vették a szabadkai ügyésznő autóját felgyújtó gyanúsítottakat (Frissítve)
Betűméret:             

Letartóztattak négy személyt azok közül, akiket azzal gyanúsítanak, hogy december 9-ről 10-re virradóra felgyújtották Aleksandra Stojsavljević szabadkai ügyész személygépkocsiját – erősítette meg a Belügyminisztérium.

Az ügyészség első tájékoztatása szerint az ismeretlen elkövetők a tisztviselő lakóhelye előtt gyújtották fel az autót, a tűz oltásához azonnal kivonultak a tűzoltók, a helyszíni szemlét pedig rendőrök és ügyeletes ügyész végezték. Az eset a Büntető Törvénykönyv általános veszély okozására vonatkozó tényállását meríti ki.

A további nyomozás eredményeként két húszéves gyanúsítottat – S. B.-t és D. K.-t – őrizetbe vették, ellenük a szabadkai Alapfokú Ügyészségen indul büntetőeljárás. Két kiskorú érintettet pedig az őrizetbe vételük dokumentációjával együtt a felsőfokú ügyészségre továbbítottak. A gyanúsítottak 48 órás fogdába kerültek.

Az eset különös figyelmet kapott, mivel Stojsavljević nemrég hallgatta ki azokat, akiket a szabadkai aktivista, Dražen Lončar elleni brutális támadással gyanúsítanak. Lončart november 28-án verték meg többen hazafelé tartva.

A Legfőbb Ügyészség szerdán határozott közleményben ítélte el a támadást, amely szerint az ügyésznőt hivatalos munkája miatt érhette megtorlás. A közlemény a szerbiai igazságszolgáltatás elleni eddig nem tapasztalt, nyomásgyakorlási kísérletekről is beszámolt, amelyek a médiában, politikai nyilatkozatokban és társadalmi szereplők részéről jelennek meg.

A Legfőbb Ügyészség szerint olyan légkör alakult ki, amely bátoríthatta a tetteseket arra, hogy hivatalos személyt támadjanak meg. Ugyanakkor hangsúlyozták: a rendőrség gyorsan lépett, és rövid időn belül azonosította a lehetséges elkövetőket, akikkel szemben megkezdődtek a büntetőeljárási intézkedések.

A Szabadság és Igazság Pártja korábban szintén elítélte az incidenst, amelyet a független igazságszolgáltatás elleni támadásként értékelt, és az ügy mielőbbi, átlátható kivizsgálását sürgette.

Szabadkán szolidaritási tüntetést is tartanak a polgárok az esetre válaszul.

Az élelmiszerek biztonsága és minősége, a hatósági ellenőrzések szerepe, valamint a június 1-jétől alkalmazandó, hivatalos ellenőrzésekről szóló új törvény állt a mezőgazdasági minisztérium szakmai programjának középpontjában az újvidéki mezőgazdasági vásáron. Az állati és vegyes eredetű élelmiszerek...
2026. MÁJUS 19.
[ 12:09 ]
Összesen 130 millió dinár vissza nem térítendő támogatást különített el a tartomány az állattenyésztési és méhészeti beruházások ösztönzésére. A pályázók új gépek, farmfelszerelések, fejő- és tejhűtő berendezések, takarmánykezelő eszközök, valamint méhcsaládok és méhészeti felszerelések beszerzésére...
2026. MÁJUS 19.
[ 8:09 ]
A kisvállalkozók és családi termelők számára is fontos bemutatkozási lehetőséget jelent az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár – hangsúlyozta Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke a Vajdaság ajándékai elnevezésű rendezvény megnyitóján, számolt be róla az RTV. Elmondta, hogy a tartományi kormány...
2026. MÁJUS 16.
[ 13:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó