Vajdaság
Egyik pályamű sem felelt meg: Megismétlik az újvidéki tragédia emlékművére kiírt pályázatot
Betűméret:             

Felfüggesztették az újvidéki tragédiában elhunytak emlékművének tervezésére kiírt pályázatot, miután egyik beérkezett terv (a kettő közül) sem volt elfogadható.

Az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásában elhunytak emlékművének megtervezésére kiírt pályázaton (amelyet tavaly július végén írtak ki) a két benyújtott javaslat közül egyiket sem választották ki.
A felhívásra két pályamű érkezett: az egyiket Dalibor Crnčević nyújtotta be, a másikat a Gosi international csoport.

Mindkét ajánlat azért minősült elfogadhatatlannak, mert nem felelt meg maradéktalanul a pályázati feltételeknek.

Ennek következtében az emlékmű tervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást leállítják, és várható, hogy a Városi Építési Telek- és Beruházási Igazgatóság a közeljövőben újra kiírja a pályázatot. Korábban úgy becsülték, hogy a közbeszerzés értéke 3,9 millió dinár lehet.

A pályázaton három díjat osztottak volna ki, ám az eljárás megszüntetése miatt egyiket sem ítélik oda. Korábbi bejelentések szerint az emlékmű az újvidéki vasút- és autóbusz-állomás közötti téren kapna helyet.

„A pályázat célja, hogy a feladatkiírásnak, a programkövetelményeknek, a jelenlegi helyzetnek és a kijelölt helyszínnek megfelelően méltó módon állítson emléket annak a tragikus eseménynek, amelyben polgárok vesztették életüket az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásakor. A szobrászati–építészeti megoldásnak, mint a valós térben meghatározott autentikus műalkotásnak, méltóképpen kell őriznie az elhunyt polgárok emlékét” – áll a dokumentációban, amelyben azt is leszögezik: a kiválasztott megoldásnak meg kell határoznia a további kidolgozás és megvalósítás elemeit, a szerbiai jogszabályokban előírt eljárások és mód szerint.

Mintegy 5600-an vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki kampánynyitó rendezvényén – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma. A szervezet egy drónfelvétel alapján készített becslést a résztvevők számáról. Közlésük szerint 18 órakor mintegy 5600 ember tartózkodott a rendezvény helyszínén. A létszámot a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:14 ]
Változóan felhős, de továbbra is meleg idő várható Vajdaságban. A délutáni óráktól észak és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, estétől pedig többfelé esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is számítani lehet. Gyenge, helyenként mérsékelt északnyugati szél várható. A nappali csúcshőmérséklet...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 8:30 ]
Az Egyetemista Mozgalom Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház előtt szervezte meg első választási kampányrendezvényét, amelyen bemutatták az Egyetemista lista több képviselőjelöltjét is. A felszólalók szerint az október 25-i rendkívüli parlamenti választás lehetőséget kínál arra, hogy politikai változás induljon el...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó