Vajdaság
Emlékművet állítanak az újvidéki tragédia áldozatainak
Betűméret:             

Újvidék városi képviselő-testülete elfogadta a kezdeményezést, így emlékművet állítanak a tizenhat áldozat emlékére. A javaslatot Žarko Mićin polgármester terjesztette be, aki szerint a városnak erkölcsi felelőssége van az áldozatok előtti főhajtásban. Mint mondta, az emlékmű nem csak a gyászoló hozzátartozóknak nyújthat vigaszt, hanem lehetőséget kínál a közös emlékezésre is, túl a politikai nézetkülönbségeken.

A döntés azonban nem zajlott egyhangú támogatással: több ellenzéki képviselő is bírálta az időzítést és a kezdeményezés hátterét. Boris Fejdi, a Szerbiai Népi Mozgalom képviselője úgy fogalmazott, hogy amíg nincs jogerős ítélet az ügyben, és a közvélemény is megosztott a felelősség kérdésében, egy ilyen gesztus nem egységet teremt, hanem további feszültséget szülhet. Véleménye szerint a városvezetésnek nem pártpolitikai erőfölénnyel vagy rendőri biztosítással kellene választ adnia az ellentétekre, hanem olyan döntésekkel, amelyek valóban közös értékeken alapulnak.

Az ülésen emellett a városi költségvetés féléves alakulását is értékelték. A bevételi oldalon jelentős növekedést regisztráltak, különösen a személyi jövedelemadók terén. A városvezetésben is változás történt: Dejan Mandić, aki eddig a pénzügyekért felelt, távozott posztjáról, helyét Dragan Marinković veszi át, aki mind a magán-, mind az állami szektorban jelentős tapasztalattal rendelkezik.

Forró, nyárias idővel búcsúzik az augusztus Vajdaságban: hétfőn többfelé 35–36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, estétől azonban észak felől változás érkezik. Bácskára, Bánátra és Szerémségre a hőség mellett zivatarok miatt is narancssárga figyelmeztetést adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:45 ]
Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:33 ]
Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó