Vajdaság
Ismét hatályon kívül helyezték a vádirat megerősítését az újvidéki előtető ügyében
Betűméret:             

A belgrádi fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte a Belgrádi Főügyészség vádiratának megerősítéséről szóló döntést az újvidéki vasútállomás épületéről leszakadt előtető ügyében, és elrendelte, hogy az elsőfokú bíróság ismételten döntsön a vádirat sorsáról.

Az oknyomozó KRIK portál beszámolója szerint a vádiratot tavaly márciusban nyújtották be. Három személyt azzal vádolnak, hogy engedélyezték az állomás megnyitását annak ellenére, hogy tudtak róla: az épület felújítása nem fejeződött be, az nem stabil, és használata veszélyeztetheti az emberek életét.

A bíróság közleménye szerint helyt adtak a védőügyvédek, valamint Slobodanka Katanić – a Szerbiai Vasutak Infrastruktúrája állami vállalat menedzsere – fellebbezésének. A döntés fő indoka az volt, hogy az elsőfokú bíróság nem állapította meg, a vádiratot az arra jogosult ügyész nyújtotta-e be. További részleteket nem közöltek.

Ez már a második alkalom, hogy a fellebbviteli bíróság azonos indokkal semmisíti meg a vádirat megerősítéséről szóló döntést. Az ügyet időközben a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséghez továbbították.

A vádirat Katanić mellett Milutin Savovićot, az újvidéki állomás műszaki átvételi bizottságának elnökét, valamint a bizottság tagját, Biljana Krstićet is érinti. Mindhármukat gondatlanságból elkövetett hivatali visszaéléssel és a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével vádolják.

Az előtető leszakadásával kapcsolatban párhuzamosan eljárás zajlik az Újvidéki Főügyészségen is, míg a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség pénzügyi vizsgálatot folytat a vasútvonal rekonstrukciós projektje kapcsán.

Az Újvidéki Főügyészség által vezetett nyomozás keretében 2024 novemberének végén őrizetbe vették Goran Vesić volt építésügyi minisztert is, noha az ügyészség vádat emelt, a bíróság tavaly december végén bizonyítékok hiányában megszüntette az ellene és több más személy ellen folyó eljárást.

Tavaly augusztus elseje óta a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vizsgálja a Belgrád és a magyar határ közötti vasútvonal korszerűsítésével és rekonstrukciójával kapcsolatos esetleges pénzügyi visszaéléseket. A nyomozás – Vesić mellett – Tomislav Momirović volt minisztert is érinti, aki hat hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyészség gyanúja szerint az érintettek összesen 115 millió dollárral károsították meg az állami költségvetést.

Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó