Vajdaság
Pásztor Bálint Magyar Leventével tárgyalt
Betűméret:             

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Zentán találkozott Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével.

A megbeszélésen a vajdasági magyar közösség jövőjét érintő fejlesztési tervekről és a következő évek stratégiai irányairól esett szó.

A VMSZ elnöke a találkozón beszámolt arról, hogy a párt Elnöksége és Tanácsa március 2-án elfogadta a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját. A dokumentum a 2026 és 2033 közötti időszakra határozza meg a közösség gazdasági és területfejlesztési céljait.

Pásztor Bálint közlése szerint a felek abban is megállapodtak, hogy a választások után bemutatja a stratégiát Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. A VMSZ elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a vajdasági magyar közösség fejlődése a következő években is biztosított legyen.

A szabadkai Felsőfokú Ügyészség közlése szerint egyelőre nem ismert, kihez tartoznak azok a robbanószerkezetek, amelyeket április 5-én találtak meg Magyarkanizsa községben. Az eszközöket tartalmazó hátizsákokra a katonaság bukkant rá Oromhegyesnél. Az ügyészség szerint a hátizsákok tartalma szakértői vizsgálat...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 12:35 ]
A szerb–magyar határátkelőkön nincs várakozás sem a személy-, sem a teherforgalom esetében – közölte a határrendészeti igazgatóság szombat reggel. A tájékoztatás szerint az autópályák fizetőkapuinál sincs torlódás, a forgalom folyamatosan halad. A szerb Belügyminisztérium határrendészeti szerve a magyar...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 9:30 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felszólalt Orbán Viktor országjárásának székesfehérvári állomásán, ahová a magyar miniszterelnök meghívására érkezett. Beszédében a jelenlegi nemzetközi helyzetet értékelve hangsúlyozta: nehéz időkben különösen nagy szükség van a józan észre, a...
2026. ÁPRILIS 10.
[ 19:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó