Vajdaság
Az 1848-as hősök előtt tisztelegtek a VMSZ szabadkai megemlékezésén
Betűméret:             

A Szabadkai Népszínház Jadran színpadán tartotta meg idei március 15-i központi ünnepségét a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). A rendezvényen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek. Az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Szabadság–Harc című ünnepi műsorban a politikusok felidézték a forradalom történelmi jelentőségét, és arról is beszéltek, milyen tanulságokkal szolgál a mai kor számára.

Elsőként Gulyás Gergely szólt az egybegyűltekhez. Beszédében hangsúlyozta, hogy az 1848-as események nem csupán a múlt fontos fejezetei, hanem olyan értékeket hagytak örökül, amelyek ma is meghatározóak. A jogegyenlőség, a közteherviselés, a szabad sajtó és a népképviselet mind olyan vívmányok, amelyek a forradalom idején születtek meg, és amelyek a későbbi történelmi viharok ellenére is megmaradtak.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a forradalom híre csak néhány nappal később jutott el Szabadkára, majd a délvidéki események közül a kaponyai ütközetet is megemlítette. Szavai szerint a történelmi példák azt mutatják, hogy a magyar közösség ereje az összetartásban rejlik.

Hozzátette, Magyarország és Szerbia kapcsolata jelenleg kedvező, amihez jelentősen hozzájárult a VMSZ tevékenysége és néhai Pásztor István munkája is.

Beszédében Márai Sándor gondolataira utalva arról is szólt, hogy Közép-Európában a fennmaradás kulcsa a mértékletesség, a türelem és az együttműködés keresése. A térség országai közötti partnerség ma fontosabb, mint valaha, hiszen a közös érdekek és értékek megőrzése csak együtt lehetséges - fogalmazott.

A miniszter szerint a történelem tanulsága az is, hogy a szabadság és az önrendelkezés értékeihez ma is ragaszkodni kell, hiszen ezek a magyar nemzet alapvető törekvései voltak a 19. század közepén is.

Az ünnepségen Pásztor Bálint is felszólalt, aki a vajdasági magyar közösség helyzetéről és a Vajdasági Magyar Szövetség eddigi eredményeiről beszélt. Kiemelte, hogy több településen akkor is sikerül magyar tannyelvű osztályokat indítani, ha a szükséges tanulói létszám nem teljesül, emellett pedig több helyen kétnyelvű közlekedési táblák kerültek kihelyezésre. Mint mondta, ezek a lépések a magyar közösség láthatóságát és jogainak érvényesítését szolgálják.

Arról is beszámolt, hogy egyes vajdasági önkormányzatokban sikerült erősíteni a magyar képviseletet, például Szécsány községben magyar képviselő került a helyi képviselő-testületbe, és várhatóan Kúla önkormányzatában is növekedni fog a magyar jelenlét.

A pártelnök külön kitért a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programjára is, amely számos vajdasági vállalkozásnak és gazdának nyújtott támogatást az elmúlt években.

Beszédében a tavalyi szerbiai tüntetésekre is utalt. Véleménye szerint a tiltakozások időszaka erős társadalmi feszültségeket hozott, ugyanakkor a VMSZ igyekezett a stabilitást és az intézmények működését szem előtt tartani.

Zárásként a magyarországi politikai helyzetről is szólt, hangsúlyozva, hogy a párt továbbra is támogatja Orbán Viktor miniszterelnököt.

A szabadkai megemlékezés végén ünnepi műsort láthatott a közönség Szabadság–Harc címmel, amelyet Juhász Gábor rendezett.

Fehér Szilvia
A szerbiai városok összesen több mint 133 millió dinárt, vagyis mintegy 1,14 millió eurót fordítottak tavaly a szolgálati járműveik regisztrációjára, biztosítására és karbantartására. A Beta hírügynökség közérdekű adatigénylések alapján összeállított kimutatása szerint a legtöbbet Újvidék költötte erre a...
2026. JÚNIUS 11.
[ 14:06 ]
A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó