Vajdaság
Vizsgálat indult a Palicsi Állatkert ügyében
Betűméret:             

Több büntetőfeljelentés alapján vizsgálat indult a Palicsi Állatkertben tapasztalt állapotok és események kivizsgálására, közölte hétfőn a Szabadkai Alapfokú Ügyészség. A szakértői vizsgálattal a Belgrádi Egyetem Állatorvostudományi Karát bízták meg.

Az ügy előzménye, hogy az állatkert dolgozóinak egy csoportja súlyos vádakat fogalmazott meg az intézmény vezetőségével és Marko Lazić állatorvossal szemben. Állításuk szerint az alkalmazottak biztonságát és az állatok jólétét hosszú ideje rossz irányítás, megromlott munkahelyi kapcsolatok és szakszerűtlen munka veszélyezteti.

A dolgozók tavaly december közepén egy mintegy harmincoldalas, aláírás nélküli dokumentumot juttattak el a médiához. Ebben azt állították, hogy az elmúlt egy évben több állat – köztük tigrisek, leopárdok, medvék, egy zebra, struccok és kenguruk – pusztult el, amiért szerintük az állatorvos felelős a nem megfelelő kezelés miatt.

A beadványban az állatkert igazgatóját, Sonja Mandićet is azzal vádolták, hogy nem megfelelően bánik az alkalmazottakkal, és nyomást gyakorol a kollektívára, írja a Beta.

Az igazgató visszautasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy minden bejelentést komolyan vesznek. Mint mondta, az állatok elhullása az állatkertek működésének része, különösen az idős egyedek vagy a menhelyre érkező, eleve rossz egészségi állapotú állatok esetében. Hozzátette: minden ilyen esetről értesítik az illetékes intézményeket, és az állatkert együttműködik a Belgrádi Egyetem Állatorvostudományi Karával, valamint a szabadkai Állatorvosi Szakintézettel.

A vádakat Marko Lazić állatorvos is visszautasította, hangsúlyozva, hogy munkáját lelkiismeretesen végzi, és az állatok egy részének pusztulása az életkor vagy betegségek következménye. Szerinte a konfliktus a dolgozók egy részével elsősorban megromlott munkahelyi kapcsolatokból és a gondozók munkájával kapcsolatos nézetkülönbségekből fakad.

Az állatkert vezetése korábban azt is közölte, hogy a rossz állapotokról szóló állítások „tendenciózus félretájékoztatást” jelentenek. Közlésük szerint 2025-ben az állatkertben 15 állat pusztult el, ugyanakkor több mint 60 állat született, és 15 új egyed érkezett az intézménybe.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó