Vajdaság
Hat pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Tanács
Betűméret:             

A Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága hat új pályázati felhívást tett közzé kulturális, civil, oktatási és tájékoztatási projektek támogatására. A pályázatok 2026. március 20. és április 20. között érhetők el az érdeklődők számára.

A jelentkezés kizárólag online, a Tanács hivatalos honlapján működő Szirom pályázati rendszeren keresztül történik, magyar nyelven. A kitöltött űrlapokat a pályázóknak ki kell nyomtatniuk, majd postai úton is el kell juttatniuk a Magyar Nemzeti Tanács szabadkai címére.

A felhívások több területet érintenek: külön pályázatok szólnak az általános iskolák – kiemelt és nem kiemelt jelentőségű intézmények – támogatására, a kulturális programok és kiemelt rendezvények megszervezésére, a nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek számára, valamint a kistérségi médiumok támogatására.

A rendelkezésre álló keretösszeg a kultúra területén közel 10 millió dinár, az oktatásra több mint 5,8 millió dinárt, a civil szervezetek számára 3,6 millió dinárt, míg a tájékoztatási projektekre 900 ezer dinárt biztosít a Tanács.

A pályázatok célja, hogy hozzájáruljanak a vajdasági magyar közösség kulturális és oktatási életének erősítéséhez, valamint támogassák a helyi civil kezdeményezéseket és a kisebb médiumok működését.

Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:33 ]
Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Vajdaságban szombaton a nap első felében még többnyire napos és meleg idő várható, délelőttől azonban fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és változékonyabbá, helyenként instabillá válik az időjárás. Rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 8:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó