Vajdaság
Ösztöndíjat kap 85 fiatal vajdasági sportoló és 24 edző
Betűméret:             

A tartományi kormány támogatásával idén 85 tehetséges, 14 és 20 év közötti sportoló, valamint 24 edző részesül ösztöndíjban a Vajdaság Sporttehetségei program keretében.

Az erről szóló szerződéseket Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár adta át csütörtökön Újvidéken, tudósított az RTV.

A programra ebben az évben összesen 31,7 millió dinárt különítettek el: ebből 24 millió dinárt a fiatal sportolók támogatására, 7,7 millió dinárt pedig az edzők szakmai továbbképzésére fordítanak. A tartományi titkár hangsúlyozta, hogy a program immár 15 éve segíti a vajdasági sportélet fejlődését.

A kezdeményezés révén eddig összesen 1.108 sportoló részesült ösztöndíjban. Több korábbi támogatott ma már nemzetközi szinten is eredményes versenyző, Európa- és világbajnoki érmes, illetve olimpiai résztvevő. Az idei ösztöndíjasok között hét olyan fiatal sportoló is található, aki a Szerb Olimpiai Bizottság fejlesztési programjának tagja, és már utánpótláskorosztályban jelentős nemzetközi sikereket ért el.

A déli adatok szerint Topolya községben a magyar választópolgárok 19,43 százaléka, Zentán 16 százalékuk, Kishegyesen pedig megközelítőleg 18,8 százalékuk járult az urnákhoz a vasárnapi nemzeti tanácsi választásokon. A vajdasági településekről érkező jelentések szerint a szavazás általában rendben zajlik. Közben...
2026. NOVEMBER 8.
[ 15:22 ]
A vasárnap reggeli órákban a rendelkezésre álló jelentések szerint rendben megkezdődött a szavazás a vajdasági nemzeti kisebbségi tanácsi választásokon. Szabadkán 63, Újvidéken 22 szavazóhelyen várják a választópolgárokat, Topolyán és Zentán pedig már közzétették az első részvételi adatokat. A vajdasági magyar...
2026. NOVEMBER 8.
[ 12:03 ]
Legfeljebb 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte az újvidéki Felsőbíróság Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős titkárt, valamint Diana Milovićot, a három- és négygyermekes családok támogatásáról döntő bizottság elnökét. A két tisztségviselőt...
2026. NOVEMBER 7.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó