Vajdaság
Elrendelték Predrag Vuletić tartományi titkár és Diana Milović előzetes letartóztatását
Betűméret:             

Legfeljebb 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte az újvidéki Felsőbíróság Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős titkárt, valamint Diana Milovićot, a három- és négygyermekes családok támogatásáról döntő bizottság elnökét. A két tisztségviselőt azzal gyanúsítják, hogy hivatali visszaéléssel összesen 130,9 millió dináros kárt okoztak a tartományi költségvetésnek.

Az újvidéki Felsőbíróság korrupcióellenes különosztályának vizsgálóbírója szombaton hozta meg döntését az ügyészség indítványáról, írja a 021.rs portál.

Vuletić esetében a tanúk befolyásolásának, valamint a bűncselekmény megismétlésének veszélyével indokolták az előzetes letartóztatást. Diana Milović esetében a szökés és a tanúk befolyásolásának lehetősége szolgált indokul.

A bírósági végzés ellen mindkét gyanúsított fellebbezhet.

Mint arról a Vajdaság Ma korábban beszámolt, a két tisztségviselőt csütörtökön vették őrizetbe.

Az ügyészség gyanúja szerint 2021 és 2024 között olyan személyek is vissza nem térítendő lakhatási támogatásban részesültek, akik nem feleltek meg a pályázati feltételeknek. Egyes kedvezményezetteknek nem is született harmadik vagy negyedik gyermekük, holott ez a támogatás egyik alapvető feltétele volt.

A nyomozás folytatódik, az ügyészség további bizonyítékokat gyűjt.

Az előzetes letartóztatás elrendelése nem jelenti a gyanúsítottak bűnösségének megállapítását.

Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Alig kezdődött el a Pannon Televízió csütörtök esti választási vitaműsora, amelyben a nemzeti tanácsi választásokon résztvevő listák vezetői fejtették volna ki nézeteiket, Mezei Zoltán, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) listavezetője máris távozott a stúdióból. Döntését a Fremond Árpádról, a Magyar...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó