Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették csütörtökön Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős titkárt, valamint Diana Milovićot, a titkárság egyik pályázati bizottságának elnökét. A gyanú szerint több mint 130 millió dinárral károsították meg Vajdaság költségvetését azáltal, hogy olyan személyeknek ítéltek oda lakhatási támogatást, akik nem teljesítették a pályázat alapfeltételeit.
Az újvidéki felső ügyészség korrupcióellenes különosztályának közleménye szerint a két tisztségviselőt folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A nyomozás eddigi adatai alapján Vuletić és Milović a 2021 és 2024 közötti időszakban visszaélhetett hivatali jogkörével a harmadik vagy negyedik gyermekük születése után támogatásra jogosult családoknak meghirdetett pályázatok elbírálásakor.
A tartományi támogatásokat lakásvásárlásra, illetve a lakhatási körülmények javítására lehetett igényelni.
Az ügyészség szerint azonban összesen 130,9 millió dinárnyi vissza nem térítendő támogatást olyan személyeknek ítéltek oda, akik még a pályázat legalapvetőbb feltételének sem feleltek meg: családjukban nem született harmadik vagy negyedik gyermek.
A hatóságok gyanúja szerint a két tisztségviselő ezzel jogellenes vagyoni előnyhöz juttatott más személyeket, miközben ugyanekkora összegű kárt okozott a tartományi költségvetésnek.
Az újvidéki felső ügyészség korrupcióellenes különosztályának jóváhagyásával mindkét gyanúsítottat 48 órás őrizetbe helyezték. Ez idő alatt az ügyészség elé állítják és kihallgatják őket.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

