Vajdaság
Rendkívüli helyzetet hirdettek Kevevára község egy részén a Delibláti-homokpusztán pusztító tűz miatt
Betűméret:             

Rendkívüli helyzetet hirdetett a kevevárai válságstáb a községhez tartozó Dunadombó területén, miután a Delibláti-homokpusztán keletkezett erdőtűz továbbterjedt. Az intézkedés célja a tűz megfékezése és a lakosság biztonságának garantálása.

A tűz oltásában a belügyminisztérium minden rendelkezésre álló emberi és technikai kapacitását bevetette. A helyszínen több mint 80 tűzoltó dolgozik, köztük a kevevárai, pancsovai, fehértemplomi és verseci egységek, valamint helikopterek is segítik a munkát a levegőből, közölte az RTV.

A lángok eddig mintegy 300 hektárnyi fenyőerdőt érintettek a Delibláti-homokpusztán. A hatóságok szerint lakóházakat és emberéleteket egyelőre nem fenyeget közvetlen veszély, azonban az erős, változó irányú szél jelentősen nehezíti az oltást, ráadásul a tegnapi nap folyamán egy újabb tűzfészek is kialakult. A szakemberek ismét arra kérik a lakosságot, hogy a rendkívüli hőség miatt fokozottan ügyeljenek, és semmilyen körülmények között ne gyújtsanak tüzet a szabadban.

Mintegy 5600-an vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki kampánynyitó rendezvényén – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma. A szervezet egy drónfelvétel alapján készített becslést a résztvevők számáról. Közlésük szerint 18 órakor mintegy 5600 ember tartózkodott a rendezvény helyszínén. A létszámot a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:14 ]
Változóan felhős, de továbbra is meleg idő várható Vajdaságban. A délutáni óráktól észak és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, estétől pedig többfelé esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is számítani lehet. Gyenge, helyenként mérsékelt északnyugati szél várható. A nappali csúcshőmérséklet...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 8:30 ]
Az Egyetemista Mozgalom Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház előtt szervezte meg első választási kampányrendezvényét, amelyen bemutatták az Egyetemista lista több képviselőjelöltjét is. A felszólalók szerint az október 25-i rendkívüli parlamenti választás lehetőséget kínál arra, hogy politikai változás induljon el...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó