Szeptemberben, de legkésőbb október elején elindulhat a forgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő észak-bácskai körútja során.
Palicson arról is beszélt, hogy szeptember közepén szerződést írnak alá egy autóipari vállalattal, amely Szabadkán telepedik le, és 200 embernek ad majd munkát.
Az államfő szerint a vállalat nevét a szerződés aláírásáig nem hozhatják nyilvánosságra. Hozzátette, hogy a Swarovski biztosan Szabadkán marad, a következő feladat pedig további beruházások idevonzása. Vučić a város fejlesztései közül kiemelte az Y-elágazást és a vasút korszerűsítését is.
A Szabadkai Közkórház felújításának első szakaszára 60 millió eurót különítettek el, a munkálatok pedig a tervek szerint a jövő év második felében kezdődnek. Vučić úgy számol, hogy a felszereléssel együtt a beruházás értéke elérheti a 90 millió eurót. A tervek között szerepel a szabadkai Népszínház koncerttermének kialakítása és a városi stadion felújítása is.
Nagyobb béremelést ígért a szociális ágazatban dolgozóknak
Vučić a Szabadkai Gerontológiai Központnál bejelentette, hogy a szociális intézményekben és a szociális központokban dolgozók az állami szektor többi alkalmazottjánál nagyobb béremelésre számíthatnak. Mint mondta, különösen az alacsonyabb keresetű munkakörökben van szükség emelésre, mivel több helyen munkaerőhiánnyal küzdenek.
Az államfő a nyugdíjak további emelését is kilátásba helyezte még erre az évre. A pontos arányt később ismertetik. Vučić szerint az intézkedések célja, hogy javítsák az idősek ellátását, és vonzóbbá tegyék a szociális ágazatban végzett munkát.
Útépítéseket jelentett be Topolya térségében
Észak-bácskai körútját Vučić Topolyán folytatta, ahol bejelentette, hogy megkezdik a Topolya és Óbecse közötti, 25 kilométeres út építését. Az első, hét-nyolc kilométeres szakaszon a tervek szerint néhány napon belül megjelennek a munkagépek. Az államfő szerint emellett vizsgálják a topolyai község településeinek vízvezeték- és csatornahálózatával kapcsolatos fejlesztések finanszírozását is.
Vučić Bácskossuthfalván felkereste a Stanković család mezőgazdasági gazdaságát, majd Topolyán a Topola Húsipari Vállalatot. A mezőgazdaság helyzetéről szólva azt mondta, az idei év várhatóan kedvezőbb lesz az előző kettőnél, és a támogatásokat rendszeresen folyósítják. Az államfő észak-bácskai körútja Kishegyesen, az Agrokons vállalatnál zárul.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

