A vajdasági magyar irodalmi életben is tapasztalható különféle tendenciákról és szembenállásokról, a Kanizsai Írótábor szervezésének körülményeiről, valamint az 1957-ben alapított Forum kiadó közelgő évfordulójáról kérdeztük a Válasz rovat első interjújában Virág Gábort, a 64. alkalommal megtartott magyarkanizsai írótábor szervezőbizottságának elnökét, a legnagyobb vajdasági kiadó igazgató-főszerkesztőjét.

– Virág Gábor gyakorlatilag három minőségben vett részt a 64. Kanizsai Írótáborban. Milyen tekintetben jelent újdonságot, hogy miután Bányai János már sajnos nem tudja betölteni e tisztséget, átvállaltad a szervezőbizottság elnöki posztját?

– Bányai János halálával egy kényszerhelyzet állt elő, s csak azért vállaltam el az elnöki posztot, hogy tovább tudjuk vinni azokat az elképzeléseket, terveket, amelyeket közösen képzeltünk el. A megválasztásomkor is azt mondtam a szervezőbizottságnak, hogy az elnöki pozíciómat csak szimbolikusnak tudom elképzelni, mivel azt a pótolhatatlan űrt, amely Bányai János halálával keletkezett, csak együttesen, közös erővel tudjuk betölteni, s megtartani az Írótábor jelentőségét és tekintélyét. Ezért sem történt komolyabb változás a három-négy éve kialakított műsorsémában: annyira ledöbbentett bennünket a halál ténye, hogy nem is gondolkodtunk változtatáson. Most, hogy lezajlott a rendezvény, láttuk, min kellene változtatni, mely rendezvények működnek jól továbbra is, vagy akár jobban is, mint tavaly, és mely programok nem annyira gördülékenyek. A Benes-kiállítás, az azt követő beszélgetés, a Szemtől szembe, a beszélgetés a díszvendéggel, Szilasi Lászlóval is igen jól sikerült, viszont például a kiadók bemutatkozásának struktúráját, valamint a Rendhagyó irodalomórákat is újra kell gondolni szerintem.

– A programon túl a rendezvény másik fontos tényezője az, hogy kik a résztvevők. A megnyitóbeszédben volt egy utalás arra, hogy meghívót sokan kapnak, s nyilván nem tud mindenki eleget tenni ennek, de viszonylag nagy aránytalanság tapasztalható az invitáltak és a megérkezők száma között.

– Nagyon sok oka és magyarázata van annak, hogy ki jön el és ki nem. Nagyjából tudni is lehet, kire lehet számítani. A múltban és a jövőben is, különösen szervezőbizottsági elnökként, fontosnak tartom azt, hogy válogatás nélkül, szekértáboroktól, klikkektől, párthovatartozástól, esztétikáktól függetlenül maghívást kapjon mindenki, aki fontosnak tartja Vajdaságban az irodalmat. Azt gondolom, vannak olyan alapvető dolgok, amelyek miatt félre kell tenni a sértettségeket, s ütköztetni a nézőpontokat, megvitatni a problémákat. Tudjuk, hogy vannak évtizedekre visszanyúló személyes, munkaügyi és más alapú nézeteltérések, tudom, hogy részben naivitás a részemről ez az elképzelés, de szerintem akkor is szükséges, hogy legyen egy olyan fórum, ahol közösen megbeszélhetjük a problémáinkat, és meghatározhatjuk azokat az alapokat, amelyekre tudnánk építkezni. Megértem azokat is, akik nem jönnek el, tudom azt is, hogy miért nem, de nem vagyok hajlandó ezt figyelembe venni, mert úgy érzem, meg kell találnunk azt a minimumot, ami összeköt bennünket, ha tényleg fontosnak tartjuk azt, hogy továbbra is legyen irodalom Vajdaságban.

– A megosztás alapjául nagyon sokszor indokként szolgál a generációs eltérés, tehát a fiatalok és az idősek szembeállítása. Kiadóigazgatóként is van rálátásod a fiatalok jelenlétére az irodalmunkban, ez mennyire állítható párhuzamba az Írótáborban való képviseltségükkel?

– Alapvető pozitívum, hogy újra vannak fiatal íróink. Kiadóvezetőként azt látom, hogy a fiatal szerzőknek jelennek meg köteteik, jó szövegeket tesznek le az asztalra, hozzászólnak dolgokhoz, markáns véleményük alakult ki. Közben pedig van egy generációs szakadék, amelynek a kiváltó okai szintén ismertek. Talán még soha nem voltam ennyire magányos, mint a mostani írótáborban: néha úgy éreztem magam, mint egy pinponglabda, amely ide-oda ütődik a fiatal és az idősebb generáció között.

– És megvan a párbeszédhez szükséges nyitottság a két fél részéről?

– A középgeneráció hiánya miatt megszűnt az a természetes folyamat, hogy az egymás utáni generációk felülírják, újragondolják az idősebbek értékrendszerét, időben megvívják a szükséges harcaikat. Nálunk viszont a körülmények miatt nem volt meg ez az átmenet, az idősebb generáció után a legfiatalabb következik, amelynek viszont a tisztelet miatt sem lehet feladata az idősek kritizálása, emiatt egyfajta anomália alakult ki. A természetes az, hogy az apáinkkal gyakran összeveszünk, a nagyapáinkkal viszont inkább pecázni járunk.

– Íróként, illetve alkotóként egyáltalán részt tudtál venni az idei Írótáborban, vagy egészen más szempontokat kellett szem előtt tartani?

– Akkor kezdtem aktívabban járni az Írótáborba, amikor már a Forum igazgatója voltam, s annyi munkám volt, hogy egész évben szinte egy flekknyi szépirodalmat sem tudtam letenni az asztalra. Valakinek mondtam is viccesen, hogy évente már csak a Hol tartasz? Holt tartunk? kérdésekre adott válasz 1800 karakterét írom meg olyan formában, ahogyan írni szeretnék. Az idén azonban annyi szervezési feladat volt, megnyitóbeszédet kellett írni, foglalkozni a vendégekkel, programokat levezényelni, hogy sajnos már a Hol tartok?-szöveg megírása is elmaradt.

– Kiadóként is bemutatkoztatok a program részeként, két kiadványra jutott idő, az egyik egy fiatal szerző, Bencsik Orsolya regénye, a másik pedig Gerold László lexikonja. Utóbbi kapcsán szembetűnő, hogy az előző kiadás példányszámához képest drasztikus a csökkenés: 1800-ról 300-ra. Emögött általános tendencia is felfedezhető?

– Biztos vagyok benne, hogy a Vajdasági Magyar Irodalmi Lexikonnak lesz utánnyomása, de azzal is tisztában kell lenni, hogy nagyon megváltoztak a körülmények tizenöt év alatt. Amíg régebben természetes volt, hogy például egy középiskolai magyartanár nélkülözhetetlennek tartja, hogy könyvtára része legyen a lexikon, addig most inkább kiveszi a városi könyvtárból, és fénymásolja a szükséges oldalakat. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk, hogy luxustermék lett a könyv, aminek talán inkább a pénztelenség az oka, nem pedig az irodalom iránti érdeklődés hiánya.

– Ebben a helyzetben készül a kiadó egy jelentős évfordulójára, ilyenkor mi tűnik releváns magatartásnak, milyen többletet lehet nyújtani?

– Hatvanéves lesz a Forum. Csáky Sörös Piroska szerkesztésében korábban megjelent a kiadói bibliográfia a 1957 és 2006 közötti időszakra, most elkészül a 2007 és 2016 közötti periódusé is. A jubileum alkalmából szeretnénk visszatekinteni az elmúlt hatvan év kiadványaira is, és – talán saját magunkat is – szembesíteni azzal, mik a mítoszok a kiadó körül, és mik a valódi, időtálló értékei a hat évtizedes munkának.

Rizsányi Attila