Válasz
Egymásra talált egy fiatal virtuóz és egy vén hegedű 
A magyarkanizsai Rankov Anát egy 140 éves hegedűvel díjazták 
Betűméret:             

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató idei, jubileumi évadában a határon túli magyar tehetségek felkutatása volt az egyik cél. Több mint húsz tehetséges külhoni diákot hívtak be a budapesti előválogatóra. Köztük volt a magyarkanizsai Rankov Ana is, aki különdíjban részesült. Egy 140 éves hegedűt kapott ajándékba, amit Rácz Pál aranykoszorús hegedűkészítő mester újított fel.

Ana 12 éves, s négy éve kezdett el hegedülni. Szerint talán ő a legszerencsésebb, hogy éppen ezzel a hegedűvel lepték meg a műsor készítői.

- Nagyon örültem neki, mikor megkaptam. Az volt az első, hogy kipróbáljam a hegedűt, amikor hazaértem, és szerintem nagyon gyönyörű hangja van. Alig várom már, hogy játszhassak rajta. A mostanit hamarosan ki fogom nőni, és ezen fogok kezdeni játszani.

- Milyen tapasztalatokat szereztél a Virtuózoknak köszönhetően, milyen élmény volt?

- Sok dolgot tanultam, amit eddig még nem hallottam. Mesterkurzus is volt, és egy nagyon kedves tanárnő, tőle is hallottam néhány jó dolgot, és azt igyekeztem megcsinálni a válogatóra is.

- Barátkozni sikerült-e?

- Sikerült barátságokat kötni, szlovákiai diákokat is megismertem, furulyásokat, akikkel a kapcsolatot ma is tartom. Biztos, hogy majd jövőre, ha ismét lesz Virtuózok, megint találkozni fogunk, és hogyha megyek Szlovákiába versenyekre, akkor szeretném őket meglátogatni.

- Volt-e lámpalázad a verseny alatt?

- Nem volt. Kicsit izgultam előtte, de jó érzés, mindenkinek ajánlom, aki szeretné megmutatni a tehetségét. Több hónapig tartott ez a felkészülés, mire a darabokat megtanultam, de szerintem elég jók lettek.

- Most nem jutottál be a döntőbe, esetleg megpróbálod-e legközelebb?

- Ha jövőre vagy két év múlva lesz verseny, biztos, hogy megyek, mert nagyon szeretném mindezt újra átélni, és akkor már ezzel a hegedűvel fogok muzsikálni.

- Egyébként Magyarkanizsán, a zeneiskolában tanulsz, mik a további terveid? Esetleg így 12 évesen mennyire tudatosult már benned az, hogy mit szeretnél csinálni?

- Tovább szeretnék menni zeneiskolába, középiskolába és egyetemre is, majd utána talán akadémiára. Hegedűművész szeretnék lenni.

Ana édesanyja zongoratanár, testvérei is játszanak hangszeren, s a rokonságban is vannak zenészek. Ő is játszik zongorán, s már az is megfordult a fejében, hogy egyszer talán zongoránál ülve is kipróbálja magát egy versenyen.

A Virtuózok című műsort egyébként április 25-től péntekenként sugározza a Duna csatorna, s érdemes lesz megnézni, mert Ana mellett még sok fiatal tehetséget ismerhetnek meg a komolyzene kedvelői.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Együtt a közös jövőért, az volt a szlogenje annak a most zárult kétéves Erasmus+ programnak, amelyben a Kárpát-medence több oktatási intézménye is részt vett, köztük a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A projekt eredményeiről és annak tapasztalatairól Berecz Ágotával, az iskola...
2024. SZEPTEMBER 4.
[ 13:04 ]
Nagy véradási akcióval kezdődött Magyarkanizsán a nyár és hasonlóan nagy véradási akcióval is zárult ma hivatalosan a nyári időszak. A folytatódó kánikula ellenére a Vöröskereszt községi szervezetében már nagyban készülnek az őszi aktivitásokra. Cseszkó Mónikával, a Vöröskereszt magyarkanizsai titkárával...
2024. AUGUSZTUS 28.
[ 14:51 ]
A horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület idén elnyerte a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat. Az elismerést Orbán Viktor magyar miniszterelnök adományozta, amit az augusztus 20-ai ünnepségek keretében Dudás Zoltán, az egyesület elnöke vett át Budapesten. A díjat Potápi Árpád János, Magyarország...
2024. AUGUSZTUS 22.
[ 11:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó