Vajdaság
Egyházellenes plakátok Újvidéken
Betűméret:             
Újvidéken egyházellenes tartalmú plakátok jelentek meg, amelyek tiltakoznak az egyház kivételezett helyzete miatt, s azt követelik, alkalmazzák az állam és az egyház különválasztásáról szóló alkotmányos elvet.
“Az állam iskolák bezárásával fenyeget, az állam templomokat épít. Meddig?”. “Az oktatási minisztérium megszegi az alkotmányt. A hittant a templomokba, az oktatást az iskolákba!”, “Az iskolaigazgatók megszegik az alkotmányt. Vallási szimbólumok nélküli iskolai ünnepséget!”, ilyen és egyéb hasonó felirat olvasható azon a fekete-fehér plakátokon, amelyek megjelentek a városban.
Az ismeretlen aktivisták arra figyelmeztetnek, hogy a papság nem fizet járadékot, miközben az államtól kapnak nyugdíjat, de emlékeztetnek a szerb pravoszláv egyházon belüli, pedofíliával kapcsolatos botrányokra is. A plakátokon lévő feliratok az alkotmány 11. szakaszára is hivatkoznak, mely szerint Szerbia világi állam, amelyben az egyházak és a hitközségek el vannak különítve az államtól, s egyetlen vallás sem léphet fel államiként vagy kötelező érvényűként. Az akciót nem véletlenül időzítették Szent Száva napjára, amelyet minden iskolában kötelezően megünnepeltek. Hasonló plakátok jelentek meg tegnap és ma Belgrád utcáin is. (Radio 021)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó