Kultúra
Darvasi László Magyarkanizsán: Miért ír az ember? Félelemből!
A 63. Kanizsai Írótábor második napja
Betűméret:             

Rendhagyó irodalomórákat tartottak ma délelőtt Magyarkanizsán és a közeli települések általános iskoláiban a tegnap indult 63. Kanizsai Írótábor résztvevői, délután az Art Caféban Darvasi Lászlóval, a rendezvény idei díszvendégeivel folytatott beszélgetést dr. Bányai János, az írótábor szervezőbizottságának elnöke.

Mint annyian mások, Darvasi László is verseskötetekkel indult, azután következtek az elbeszélések és a regények, az elbeszélések kapcsán pedig különösen fontos megemlíteni, hogy jelentős hányada gyermekekhez szól, mutatott rá dr. Bányai János a beszélgetés során.

„Munkával lesz a mondat, még ha úgy is tűnik, mintha csak kiugrott volna a bokorból, mint egy színes kis nyuszi, szájában répával” – mondta Darvasi László Bányainak arra a kijelentésére reagálva, miszerint van olyan, hogy Kosztolányi-mondat, Ottlik-mondat, Konrád-mondat, Esterházy-mondat, Bodor Ádám-mondat, és nyugodtan állítható, van olyan, hogy Darvasi-mondat, amely egyaránt olvasható a szépirodalmi munkákban és a tárcákban.

„Egy regény mindenkiben benne van, mert az életünk regénye bennünk van, de a második regény már komolyabb gondot jelent: találsz-e annyi mondanivalót, annyi tétet” – vélekedett Darvasi László, aki Szív Ernő nevében is közöl tárcákat. Szavai szerint A könnymutatványosok legendája című regényét könnyedén írta meg, félelem nélkül, viszont a boldogságról, boldogságkereséséről, a boldogság feléléséről szóló Virágzabálók sokkal nehezebben jött létre, s a harmadik regény esetében talán már nem akkora a félelem.

A pénteki írótábori programok részeként az Art Caféban bemutatták a résztvevőknek a Hol tartasz? Hol tartunk? kérdésekre 2013-ban és 2014-ben adott válaszait tartalmazó kötetet, amelynek arculata Pesti Emma és Blaskó Árpád munkáját dicséri. A Szemtől szembe író-olvasó találkozót a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont épülete előtt tartották meg Komáromi Dóra, Lennert Móger Tímea, Benedek Miklós és Oláh Tamás részvételével, Patócs László moderálásával, s ekkor külön hangsúlyt fektettek a fiatal szerzők és a fiatal írók kapcsolatának kérdéskörére is.

Az 1952-ben alapított Kanizsai Írótábor 63. kiadásának résztvevői ma este irodalmi-közéleti tanácskozáson vesznek részt a Tisza-parton, a Békavárban, ekkor adják meg aktuális válaszaikat Hol tartasz? Hol tartunk? kérdésekre, majd a rendezvény szombaton kötetlen beszélgetésnek helyet adó programponttal zárul.

Rizsányi Attila

Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó