Kultúra
Wass Albertre emlékeztek Zentán
Betűméret:             
Ma délután Wass Albertre emlékeztek Zentán, a költő és író tiszteletére állított kopjafánál, ahol elsőként Czabafy Ágnes, a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Cernák Ferenc Lajos erdélyi vendég adott elő néhányat Wass Albert verseiből. A megemlékezés folytatásában Recskó Béla, a kopjafa készítője és a Tisza-part–Alvég helyi közösség elnöke szólt a vendégekhez. Kiemelte, megtiszteltetésnek tarja, hogy felállították az általa készített kopjafát, majd hozzátette, a város vezetőségével együtt azt szeretnék elérni, hogy az a tér, amelyen az emlékkopjafát elhelyezték, mielőbb felvehesse Wass Albert nevét. Rácz Szabó László, a községi képviselő-testület elnöke beszédében megerősítette, maga is teljes mértékben egyetért a kezdeményezéssel. A vendégek végül koszorúkat helyeztek el a kopjafánál.
A szervezők, a Wass Albert Emléktársaság és a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága illetékesei elmondták, öröm számukra, hogy az emlékezni vágyók igen szép számban összegyűltek a megemlékezésen, majd reményüknek adtak hangot, hogy az elkövetkezendő években is meg tudják szervezni az összejövetelt.
H. G.
November 6-án, pénteken Szabadkán folytatja útját a Képregény Karaván, a Vajdasági Magyar Képregény Társaság vándorrendezvénye. A képregények világát népszerűsítő esemény vendége ezúttal a magyarországi 5panels képregénykiadó két vezetője, Szebeni Péter és Pádár Ádám lesz. A találkozót 18 órától tartják...
2026. NOVEMBER 5.
[ 15:34 ]
Nemes László Moulin című történelmi drámája a franciaországi bemutató hetében az új filmek nézettségi listájának élére került, és a Benelux államokban is az első helyen debütált. Az alkotás a francia közönség tetszését is elnyerte: az Écran Total filmes szaklap az Audience Favourite, vagyis a Közönség Kedvence...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:26 ]
A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó