Újvidéki Színház: Ünnep is másként
Az intézmény fennállásának 38. évfordulójára szervezett műsor kapcsán
Betűméret:
Rendhagyó zenés műsorral ünnepelte pénteken este fennállásának 38. évfordulóját az Újvidéki Színház társulata. Aki kicsit is követi a színházi eseményeket, tapasztalhatja, hogy az Újvidéki Színházban állandó a pezsgés, itt nincs hiány ötletekben. Amit az ünnepi műsor is bizonyít. Az elmúlt évek bevett szokásától eltérően, amikor a repertoárról lefutó előadást temetett a társulat, idén új formát választott az ünneplésre az újvidéki társulat. Ez is egy az utóbbi hónapokban tapasztalható újítások közül.
Emlékeztetőül: Legutóbbi akciójuk a képkeretgyűjtés „eredménye” már megtekinthető. A közönségtől kapott régi képkeretekben a színház nagyjai alakításainak jeleneteit megörökítő fényképeket láthatjuk viszont az emlékszobában. A képkeretért pedig még ingyen jegyet is lehetett kapni. Vagy gondoljunk a találóan elnevezett Komédiás vásárra. A színészek eladásra kínálták ruhatáruk darabjait és a bevételből 29 ezer dinárt sikerült a városban működő gyermekmenhelynek gyűjteni. A színház bekapcsolódott az idén először hazánkban is megrendezett Színházak éjszakájába, amely része a European theatre night elnevezésű programnak és a közönség nyílt próbán vehetett részt, megoszthatta dilemmáit, kérdéseit az alkotókkal. És akkor itt van az októberben útjára indított Verskocsma rendezvénysorozat. Havonta egyszer adott témára a társulat tagjai kávé, tea vagy bor mellé verseket szavalnak a Művészklubban. Szóval az Újvidéki Színházban mindig történik valami. Valami más.
Így volt ez a pénteki ünnepi műsort megelőző héten is. A Művészklubban színházi tárgyú versek hangzottak el és a színészek dobkoncerttel kedveskedtek. Hétfőn és kedden Csongor és Tünde, szerdán és csütörtökön pedig a Portugál, a közönség kedvenc előadásai voltak repertoáron. Utóbbit ötvenedszer (!) játszotta a társulat, ami jegyezzük meg nagyon ritka jelenség egy vajdasági magyar színház életében.
A születésnap estéjén is jól szórakozhatott a közönség. Akkor is, most a humoros helyett az énekes, zenés formát választották. A vendégek a régiek voltak, csak most külön produkcióval készültek. Felléptek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagjai, akik a szórakoztató zenei műfajt választották és felcsillantották színésznőik énekhangját. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatát Bakos Árpád és a búsulók együttes képviselte. Jó volt az Újvidéken ritkán fellépő Bakos Árpád számait hallani. Hernyák György előadásainak betétdalait adták elő. A Kosztolányi Dezső Színház a társulat új tágja, a Magyarországról hazatért Mezei Kinga színésznő vezetésével mi mást, mint népdalokat énekelt. A Színművészeti Akadémia harmadéves hallgatói pantomimes ütőhangszeres bejátszásokkal szórakoztatták a közönséget. És a végén került a pont az i-re, a születésnapos Újvidéki Színház teljes társulata godspell dalokat énekelt. Bevallásuk szerint másfél honapja készültek Figura Terézia színésznő vezetése alatt és ennek meg lett az eredménye. Az általában négerek által több szólamban énekelt vallási jellegű dalokat szívesen hallgatta volna még a közönség, amit a hosszan tartó tapssal ki is fejezett.
És most, hogy rászoktattak bennünket a meglepetésekre és újításokra, kíváncsian várjuk, hogy mivel rukkol elő ezek után az Újvidéki Színház.
(Fotó: Dávid Csilla)
M. Sz. M.
Szerelmes Szabadka címmel rendeznek irodalmi estet június 11-én, csütörtökön 18 órától a Délvidék Házban. A rendezvény vendége Pap Éva írónő lesz, akit sokan a délvidéki magyarság egyik önkéntes nagyköveteként emlegetnek. Az est középpontjában a határon túli magyarság identitása, kulturális öröksége és a...
2026. JÚNIUS 5.
[ 14:18 ]
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI.
Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra.
A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




