Kultúra
Kárpát-medencei színjátszó tábor Bezdánban
Bemutató szombat este
Betűméret:             

Kárpát-medencei színjátszótábor zajlik Bezdánban, amelyre elsősorban a szórványban élő műkedvelő fiatalokat hívogatták, akikkel Bálint Ferenc brassói és Steinwender József békéscsabai rendező foglalkozik egy héten keresztül.

A honi részvevők mellett anyaországi, valamint brassói, dunaszerdahelyi, kolozsvári fiatalok is érkeztek a táborozásra, amelynek legelején három színművet választottak ki, ezeket viszik színre e rövid idő alatt, s hogy milyen eredménnyel, arról szombaton este 19 órától győződhet meg a közönség a bezdáni színházban.

Az esemény társszervezője a békéscsabai Féling Színház, házigazdája a helyi Petőfi Sándor Művelődési Közösség, támogatója pedig a Bethlen Gábor Alap és a bezdáni helyi közösség.

Szombaton este elsőként a Babám című dokumentumdrámát, majd Tennesse Williams Ez a ház bontásra vár című kisszínművét és végül Kéri Ferenc Lopótök című népi komédiáját nézhetik végig az érdeklődők. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

fczs

Ünnepi programsorozattal köszönti Krasznahorkai László Nobel-díjas írót az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelynek csütörtökön megnyílt a felújított campusa is. Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára a csütörtöki megnyitón arról beszélt, hogy a mostani fejlesztés nem jelenti...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 19:43 ]
77 éves korában meghalt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar blues-énekes. A hírt a közösségi oldalán jelentették be, a posztban az olvasható, hogy „egy sikeresnek mondott műtét” után, váratlanul halt meg az énekes. „Elnémult a mikrofon. Elment az ember, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 10:42 ]
Paul Gauguin francia festőművész életművét bemutató kiállítás nyílik október végén a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten. Az október 30-tól látható A Bonjour Monsieur Gauguin. A posztimpresszionisták és szimbolisták körei című tárlaton 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhat majd a...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó