A magyar konyhával ismerkednek Belgrádban
Betűméret:
Hagyományok ízei címmel kezdődött rendezvény Belgrádban a hét végén, amelynek keretében Magyarországról érkezett vendégek bemutatják a magyar konyha tipikus ételeinek elkészítését.A helyszín a Gradska pijaca, azaz a városi piac előtti tér. A január 30-áig tartó rendezvényen a belgrádiak is megízlelhetik a magyar konyha remekeit.
Az esemény megnyitóján jelen volt Predrag Veinović, a belgrádi Városi piac közvállalat ügyvezető igazgatója, aki elmondta, a rendezvény célja megismertetni a fogyasztókkal a házi készítésű ételeket és italokat. A belgrádiaknak most közelebbről is alkalmuk van megismerkedni például a lángolt kolbásszal, a parasztkolbásszal, vagy a kürtős kaláccsal és számos más magyar ételkülönlegességgel.
A Hagyományok ízei című rendezvényt először tavaly júniusban tartották Szabadkán, amely egyúttal az ételkülönlegességek, a borok és a pálinkák első szerbiai regionális seregszemléje is volt. (MTI)
Holtan találták meg csütörtökön a 19 éves Jakov Vučetićet, aki vasárnap tűnt el a szlovéniai Triglav hegységben. A Čačak közelében fekvő Preljinából származó fiatalember felkutatásán napok óta dolgoztak a szlovén hegyimentők, munkájukat azonban hó, sűrű köd és erős szél nehezítette. A tragikus hírt a fiú...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:12 ]
Eltűnt egy 19 éves szerbiai fiatalember, aki szombaton indult útnak a szlovéniai Triglav megmászására. A hegyimentők 2130 méteres magasságban megtalálták a személyes tárgyait, később pedig lábnyomokat fedeztek fel a hóban. A nyomok azonban 1900 méteres magasságban eltűntek, miután az erős szél elfújta a havat. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 22:29 ]
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében- tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-t.
A közleményben kiemelték: a Déli Tauridák szerdán, az Északi Tauridák november 12-én érik el aktivitásuk maximumát, de a meteorrajok az időszak más éjszakáin is...
2026. NOVEMBER 2.
[ 17:54 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

